Középen ül a sofőr a BMW pehelykönnyű városi kisautójában
Hihetetlen, de a feledés homályába merült BMW Z13 mindössze 830 kilogrammot nyom a mérlegen.
HVG
Az elmúlt időkben hozzászokhattunk ahhoz, hogy miközben a városi kisautók lényegében teljesen kikoptak a piacról, addig az egyre nagyobb arányban divatterepjáró kategóriás új modellek egyre nagyobbá és nehezebbé válnak.
A BMW kínálatában is egyre több az 5 méter körüli, 2,5-2,8 tonnás monstrum, a közkedvelt i3 pedig a közelmúltban közvetlen utód nélkül távozott.
Kevesen emlékeznek rá, hogy a bajor gyártónak a 90-es évek elején volt egy figyelemre méltó kisautója, melynek csupán az egyik érdekessége volt az alig 830 kilogrammos tömeg.
BMW Z13
BMW
Az 1993-as Genfi Autószalonon leleplezett BMW Z13-ban három ülés található, melyek közül a középen lévőben foglal helyet a sofőr, csakúgy, mint a BMW erőforrású legendás brit szupersportkocsiban, a McLaren F1-ben.
A Z13 volt az első BMW, melybe GPS-t szereltek, ezenkívül az elektromos kézifék mellett sem mehetünk el szó nélkül.
BMW Z13
BMW
BMW Z13
BMW
A BMW K1100-es motorkerékpárból érkezett 4 hengeres szívó farmotor egy Fordtól származó fokozatmentes automata váltón keresztül hajtja meg a hátsó kerekeket, és bár a 82 lóerő nem tűnik túl soknak, a bőven 900 kilogramm alatti tömeggel társítva tökéletesen elegendő lehet.
Az olasz Stola által összeszerelt BMW Z13 prototípus az eredeti tervek szerint állítólag sorozatgyártásba került volna 1994 körül, erre azonban azt követően végül nem került sor, hogy a BMW megszerezte a Minit. A korát megelőző elektromos BMW i3 pedig csak 2013-ban látott napvilágot.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.