Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Itt komoly szerencséje volt pár embernek.
Egy autós kamerája rögzített egy balesetveszélyes helyzetet a Városligetben, a Kós Károly sétányon, ahol egy Smart vezetője nagy tempóval száguldott el az álló kocsisor mellett – írja a Bp-i Autósok közössége oldala, ahová eljutott a felvétel.
A Smart teljesen szabálytalanul jobbról előzve és a kerékpárossávon akart elmenni a sor mellett. A felvételen jól látható, hogy az egyébként nem a kijelölt gyalogátkelőn áthaladó gyalogosoknak óriási szerencséjük volt, hogy nem 1-2 másodperccel korábban kezdtek átkelni, különben a szabálytalanul közlekedő autós könnyen balesetet okozhatott volna.
A videó egyébként a hatósághoz is eljut – írták az oldalon.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.