A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Két év múlva az utakon lehet.
A Dacia vezérigazgatója, Denis Le Vot bejelentette, hogy a Sandero, amely 2024-ben Európa legkelendőbb autója volt, 2027 végére tisztán elektromos változatban is elérhető lesz.
Az új, negyedik generációs modell továbbra is a CMF-B platformot fogja használni, amelyet a vállalat „a Dacia esszenciájának” nevez. Ez a platform lehetővé teszi a Dacia számára, hogy költséghatékonyan alkalmazza a Renault és Alpine modellekben már bevált elektromosmotor- és akkumulátortechnológiát, miközben a belső égésű motoros változatok gyártását is fenntartja.
Le Vot hangsúlyozta: a Dacia villamosítási stratégiája nem a csúcstechnológia hajszolásáról szól, hanem a megfizethetőség és az elérhetőség megőrzéséről.
A cég 2035-ig tervezi a teljes villamosítást, de közben alternatív akkumulátorkémiákat is vizsgál, például a nátriumalapú technológiát, hogy olcsó, ugyanakkor megbízható megoldásokat kínáljon.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.