A Chevrolet 1983 elején küldte gyártásba a Corvette C4-es szériáját, mely bukólámpás amerikai sportkocsi egészen 1996-ig forgalomban maradt, és az egyik példánya pedig még az Üvegtigris című magyar filmben is felbukkant Gaben autójaként.
Manapság egyre nehezebb megkímélt állapotú, keveset futott C4-es Corvette-et találni, most azonban feltűnt a színen egy ilyen eladó példány.


A mellékelt fotókon látható fekete fényezésű és fekete bőrbelső példány 1991 júliusában látta meg a napvilágot, és azóta mindössze 17100 kilométert hagyott maga mögött.
A 250 lóerős és 448 Nm-es produkcióra képes 5,7 literes szívó V8-as benzinmotorral szerelt nyitható tetős és full extrás amerikai sportkocsitól 29900 euró (11,7 millió forint) ellenében válna meg német tulajdonosa.
Nemrégiben volt szerencsénk rendesen meghajtani a C8-as aktuális generáció 482 lóerős és Magyarországon közel 50 millió forintba kerülő Stingray verzióját, mely középmotoros amerikai sportautó legerősebb hibrid verziója nem kevesebb, mint 1268 lóerőt szabadít rá a négy kerekére.





