A Toyota a 650 lóerős biturbó V8-cal szerelt GR GT mellett egy másik elképesztő sportkocsit is bemutatott, íme a Lexus LFA Concept:

A 2010-ben debütált eredeti Lexus LFA szellemi örökösének tekinthető újdonság egyelőre még csak koncepcióautó fázisban van, de a végleges verzió várhatóan nem fog jelentős mértékben eltérni tőle.
A GR GT-hez hasonlóan alacsony tömegközéppontú, igen merev kialakítású és komoly aerodinamikai csomagos LFA Concept az elődjétől eltérően nem egekig pörgethető 4,8 literes V10-es szívó benzinmotort, hanem tisztán elektromos hajtásláncot vonultat fel.


A 4,69 méter hosszú, 2,04 méter széles és 1,19 méter magas kétszemélyes újdonság 2,72 méteres tengelytávolságú.
Egyelőre nem tudni, hogy az új LFA milyen erős és milyen gyors lesz, illetve, hogy mennyit nyom majd a mérlegen.


Viszonyításképp, a 2012-ig mindössze 500 példányban gyártott eredeti LFA 9500-as maximális fordulatszámú erőforrása 560 lóerővel és 480 Nm-rel gyilkolja a hátsó kerekeket.
Az 1,6 tonnás régi LFA 3,7 másodperc alatt tudja le a 0-100-as gyorsulást és akár 325 km/h-val is képes hasítani.
