Nemrégiben volt szerencsénk alaposan letesztelni az egyik legjobb ár/érték arányú plugin hibrid SUV-ként jegyzett Geely Starray EM-i-t, mely eddig csak elsőkerék-hajtással volt kapható, most azonban megérkezett a vadonatúj összkerekes verzió.
A 99 lóerős és 125 Nm-es 1,5 literes 4 hengeres benzinmotor és a szintén elöl található 218 lóerős és 262 Nm-es villanymotor mellé hátra érkezett egy második villanyos egység.
Utóbbi 109 lóerővel és 150 Nm-rel száll be a hajtásba, így a 8,2 másodperces 0-100-as szintidő 6,3 másodpercre csökken, a végsebesség változatlanul 170 km/h.

Az extra villanymotor miatt némileg kisebb, 528-2065 helyett 456-1993 literes a csomagtartó, a tömeg 89 kilogrammal nőtt, az üzemanyagtartály pedig 51 helyett 60 literes.
A Pure, Hybrid és Power mellett immár Dirt és Snow üzemmódokkal is szolgáló eAWD rendszert felvonultató Starray EM-i Ultra AWD magyarországi hivatalos ára 15 millió forint.
A már előrendelhető újdonság első példányai az ígéretek szerint december második felében érkeznek meg Magyarországra.

Emlékeztetőül, a 18,4 kWh kapacitású aksival szerelt 83 kilométeres elektromos hatótávú Starray 12 millió forinton nyit, a 29,8 kWh kapacitású és 136 kilométeres e-hatótávú modellért pedig 14,4 millió forintot kérnek el.
Viszonyításképp, a némileg nagyobb méretű Monjaro 274 lóerős elsőkerék-hajtással 14,3 millió forinttól indul, a 335 lovas összkerekes változat indulóára pedig 16 millió forint.
