hvg.hu Itthon

Feljelentést tettek a kémügyről szóló cikkek miatt

Feljelentést tett ismeretlen tettes ellen Kerék-Bárczy Szabolcs és Helmeczy László a „kémüggyel” kapcsolatban a sajtóban megjelent egyes újságcikkek és tévényilatkozatok miatt - jelentették be közleményben az érintettek.

hvg.hu Itthon

Kémügy: vizsgálják, történt-e államtitoksértés

A Budapesti Katonai Ügyészség vizsgálja ki azt, hogy történt-e államtitoksértés a kémügy kapcsán – közölte a hvg.hu-val Venczl László, a Katonai Főügyészség szóvivője. Az eljárás eredményéről azonban – az ügy minősített volta miatt – nem adnak felvilágosítást.

hvg.hu Itthon

Vadai vizsgálatot kér Polttól, valaki államtitkot sértett

A legfőbb ügyésznél kezdeményezte az MSZP-s Vadai Ágnes annak kivizsgálását, történt-e államtitoksértés a kémügyben. A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke úgy fogalmaz: a köztársaság történetének legsúlyosabb államellenes bűncselekményével kapcsolatos gyanúsításokkal összefüggésben olyan információk láttak napvilágot, amelyek indokolttá teszik, hogy Polt Péter vizsgálatot indítson az ügyben.

MTI Itthon

Feljelentés egy fideszes polgármester ellen

Újabb feljelentést tett a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője, aki "egy vidéki város fideszes polgármesterét lehetséges felbujtóként jelöli meg egy államtitoksértéssel összefüggésben" - jelentette be Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter az atv.hu portálon kedden, válaszul egy olvasói kérdésre, amelyben arról érdeklődtek, hol tart az UD Zrt. ügye.

Biztosítási alkuszok szövetsége: drágulhat a kötelező biztosítás díja

Biztosítási alkuszok szövetsége: drágulhat a kötelező biztosítás díja

Koronavírusos lett Marsi Anikó és Osvárt Andrea

Koronavírusos lett Marsi Anikó és Osvárt Andrea

A Vaterán is sláger a maszk

A Vaterán is sláger a maszk

A német egyesítés sem állította meg a nyugatra vándorlást – 1990. október 24.

A német egyesítés sem állította meg a nyugatra vándorlást – 1990. október 24.

Meghosszabbították az őszi szünetet a Színművészetin

Meghosszabbították az őszi szünetet a Színművészetin

Jobbközép-liberális koalíciós kormányzás lesz Litvániában

Jobbközép-liberális koalíciós kormányzás lesz Litvániában

Itt a Földbarát telefon, újrahasznosított anyagokból van, a tokja lebomlik

Itt a Földbarát telefon, újrahasznosított anyagokból van, a tokja lebomlik

Az összes bérlet elfogyott az FTC Bajnokok Ligája hazai csoportmérkőzéseire

Az összes bérlet elfogyott az FTC Bajnokok Ligája hazai csoportmérkőzéseire

A címlapról ajánljuk