Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#áramszolgáltatás

Itthon

Tízezer háztartásban nincs áram a hó miatt

Összesen 56 zalai és Vas megyei településen, csaknem 10 ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás a tapadó hó súlya alatt leszakadt vezetékek miatt - közölte péntek este az E.ON Hungária Zrt.

MTI Világ

Egész Szíriában elment az áram, internet sincs sok helyen

Váratlanul leállt az áramszolgáltatás csütörtökön egész Szíriában – közölte az ország villamosenergia-ügyi minisztériuma. A tárca egyik illetékese azt mondta, hogy az országos áramkimaradás oka egyelőre nem ismert, de állítólag órákon belül helyreállítják a szolgáltatást.

MTI Vállalkozás

Bedőlt egy hazai áramcég, 15 ezer ügyfél vált szabad prédává

Több szolgáltató is ajánlatot adott be a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (MEKH) a csütörtöki határidőig, hogy vállalná az ellehetetlenült Energetikai Központ Zrt. fogyasztóinak áramellátását. Az E.ON közleményben tudatta, hogy maga is az ajánlattevők között van.

MTI Gazdaság

Sokkal drágább lett az áram Ukrajnában

Szeptember 1-jétől jelentősen, csaknem 20 százalékkal emelték Ukrajnában a lakossági áramfogyasztás díját, miközben a rezsi fizetése egyre többeknek okoz komoly nehézséget.

MTI / hvg.hu Itthon

Vihar: fizethet az Elmű, ha még mindig nincs áram

A szerdai viharban több száz helyen sérült meg a vezeték, összesen 160 ezer ügyfelet érintett átmenetileg az áramkimaradás. Csütörtök estére már 3 ezerre csökkent ez a szám – ezt Boross Norbert, az Elmű-Émász szóvivője mondta csütörtök este az M1-en.

MTI Itthon

Újra van áram Hetényegyházán

Helyreállt az áramszolgáltatás Hetényegyházán vasárnap délelőtt - közölte a Bács-Kiskun megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Suri Szilvia Itthon

Milyen fél éve áram nélkül élni?

Emlékszik a legutóbbi áramszünetre? Hogyan érezte magát a sötétben? Meddig tartott? Miczi Tamás és családja több mint fél éve élnek villany nélkül egy szolnoki, egyébként frissen felújított önkormányzati lakásban, mert a szolgáltató nem képes bekötni az áramot. Miczi Tamás egy nyomornegyedben lakik.

MTI Gazdaság

Előfizetőssé tehetik az áramot Németországban

Németországban előfizetéses alapon működő áramszolgáltatás bevezetéséről egyeztetnek a koalíciós tárgyalásokon. A konzervatív CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata párt koalíciós szerződésének fogyasztóvédelmi fejezetén dolgozó munkacsoportban tárgyalnak arról, hogy a feltöltőkártyás mobilszolgáltatáshoz hasonló rendszerre állítják át a lakossági áramszolgáltatást.

MTI Világ

Földrengéssorozat Nicaraguában és Mexikóban

Földrengéssorozat rázta meg szombaton, majd vasárnap kora reggel Nicaragua és Mexikó nyugati részét. Egy áldozat van, ezen kívül épületkárok és akadozó áramszolgáltatás a következmények.

MTI Itthon

Újra van áram Hajdú-Biharban és Borsodban

Helyreállt az áramszolgáltatás a pénteki vihar után Hajdú-Bihar megyében, ahol a viharos szél összesen kilenc településen okozott áramkimaradást. Borsod megyében is újra van már áram mindenhol.

1 2 3
Az amerikai autógyártók kilobbizták Trumpnál, hogy egy hónapig mentesüljenek a vámok alól

Az amerikai autógyártók kilobbizták Trumpnál, hogy egy hónapig mentesüljenek a vámok alól

Demeter Szilárd minden területen csődöt mondott, forrásaink szerint küszöbön a bukása

Demeter Szilárd minden területen csődöt mondott, forrásaink szerint küszöbön a bukása

Vége van, Európa felélte a hidegháború utáni békeosztalékát

Vége van, Európa felélte a hidegháború utáni békeosztalékát

Nyugodt éjszakája volt Ferenc pápának, éjjel nem invazív lélegeztetést kapott

Nyugodt éjszakája volt Ferenc pápának, éjjel nem invazív lélegeztetést kapott

Le Pennel is találkozott Orbán Párizsban

Le Pennel is találkozott Orbán Párizsban

Beleírják az Alaptörvénybe, hogy tilos a drog

Beleírják az Alaptörvénybe, hogy tilos a drog

„Amerika visszatért!” – Trump megtartotta első beszédét a kongresszusban

„Amerika visszatért!” – Trump megtartotta első beszédét a kongresszusban

Sokak félelme vált valóra: emberekre támadt egy humanoid robot – videó

Sokak félelme vált valóra: emberekre támadt egy humanoid robot – videó

Marabu Féknyúz: Varga Mihály új szerepe

Marabu Féknyúz: Varga Mihály új szerepe

A címlapról ajánljuk