MTI Világ

Magyar arzénmentesítő berendezést kap Vietnam

Magyarország komoly szakértelemmel és technológiával rendelkezik az árvízi védekezésben, a szennyvíztisztításban és az arzénmentesítésben – ezt mondta Áder János köztársasági elnök a vietnami vízügyi szektor képviselőinek pénteken Hanoiban. Az államfő egyhetes hivatalos látogatáson van Vietnamban.

MTI Itthon

Ezren védekezték ki a Mura tetőzését

Mintegy ezer ember vett részt az árvízi védekezési munkálatokban Mura menti településeken, a folyó éjszaka Letenyénél már tetőzött – közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Nagykanizsán működő régiós irányító törzsének szóvivője kedden.

hvg.hu Itthon

Római-part: megvan a vízügyi főigazgatóság állásfoglalása

A parton kellene megépíteni az új dunai védművet a Római-partnál, nem a Nánási út-Királyok útja nyomvonalon – derül ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság hivatalos állásfoglalásából, amelyből a Főpolgármesteri Hivatal kedd délutáni közleményében idéztek. Tarlós István főpolgármester márciusban jelentette be, hogy a vízügyi hatóság véleményét kérik az ügyben.

hvg.hu Itthon

110 millióért pakoltak homokzsákot a TEK-esek nyáron

110 millió forintjába került az adófizetőknek a TEK részvétele a nyári árvízi védekezésben. A szervezet azt állítja, munkatársai rendes napi munkaidejükön felül több mint 20 000 órát töltöttek a gátakon. Ennek a százmilliónyi tevékenykedésének azonban alig van nyoma – írja az Átlátszó.

MTI Gazdaság

Rekordárvíz a Dunán - kétmilliárdot kérnek a károsultak csak egy megyében

Dunaszentpál 607 millió forint megtérítését kéri, ebből 191 millióra rúgnak a védekezés költségei, a többit töltésbontásra és útjavításokra fordítják. Mecsér 550 milliós igényéből 130 milliót a nyúlgát elbontásának költségei tesznek ki, Dunaszeg 91,5 milliót kér, ebből 81 millió a helyreállítás költsége.

hvg.hu Tech

Így védekeznek az árvíz ellen a hollandok

Elindult a Digital Delta program, ami a Big Data hatékonyabb elemzéssel járul hozzá az árvízvédelem fejlesztéséhez és a holland vízgazdálkodási rendszer optimalizálásához. A kezdeményezés célja a katasztrófák és a környezetkárosodás megakadályozása, de a rendszer 15 százalékkal csökkentheti a vízügyi feladatok költségeit is.

hvg.hu Gazdaság

Kiderült, mennyibe került egy homokzsák

Az árvízi védekezésben felhasznált több mint 10 millió homokzsák mérettől és anyagtól függően darabonként 37−55 forintba került – írta a Napi Gazdaság.

MTI Itthon

Több mint kétezer rab dolgozott a gátakon

Az árvízi védekezésben eddig kétezernél több elítélt vett részt, foglalkoztatásuk során rendkívüli esemény nem történt - mondta el a komáromi vasútvonal mellett tartott hétfői sajtótájékoztatón a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának helyettese, Schmehl János.

MTI Gazdaság

Magyarország költött a legkevesebbet a dunai árvíz előtt

A kelet-közép-európai országokon végigvonuló árvíz jóval kevesebb kárt okozott az érintett országokban, mint a 2002-es, hasonló mértékű áradás - állítják az osztrák Erste bankcsoport elemzői. A mostani árhullám által veszélyeztetett országok közül korábban Magyarország költött a legkevesebbet árvízvédelmi fejlesztésekre.

hvg.hu Itthon

Zajlik az utolsó csata: átszakadt egy gát

A Tolna megyei Bátán fél nappal korábban kezdődött szerdán a Duna tetőzése, Bajánál pedig reggel óta tetőzik a folyó. Az országot lassan elhagyja az árhullám, de a védművekre még oda kell figyelni. Budapesten újra megáll reggeltől a metró a Batthyány téren. Orbán Viktor szerint "győzelemre állunk", és az árvíz ellen még "egy utolsó csatát" kell megvívni Bajánál. Kövesse az eseményeket percről percre a hvg.hu-val!

MTI Itthon

Kövér: egyszerre mozdult meg az ország az árvízi védekezésben

Felemelő érzés volt látni, hogyan mozdult meg egyszerre az ország, soha ennyi lelkes önkéntes közös ügyért még nem dolgozott Magyarországon - mondta az Országgyűlés elnöke az árvízi védekezésről kedden a Duna Közbeszéd című műsorában. Kövér László szerint ez nem lenne lehetséges, ha a hivatásosok nem dolgoznának professzionálisan.

MTI Itthon

Bevált a mobilgát Szentendrén a polgármester szerint

"Kitűnőre vizsgázik" a szentendrei a mobil árvízvédelmi fal, amely már negyedik napja tartja a megáradt Duna víztömegét – ezt mondta a város polgármestere kedden. Dietz Ferenc szerint a szentendrei tetőzéskor - 796 centiméternél - 1,45 méterig ért a víz a 180 centiméter magas mobil falnál vasárnap délelőtt, és kedd délben is még 1,02 méternél tartott.

MTI/Magyar Hírlap Gazdaság

Van miből fedezni az árvíz költségeit

Van miből fedezni az árvíz költségeit, csak a katasztrófavédelemnél több mint 51 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek egy részét a helyreállítási munkákra lehet költeni, a Belügyminisztériumnál és a helyi önkormányzatoknál vis maior keret van, ezek 8 milliárd forintot tesznek ki – írja a Magyar Hírlap keddi számában.

hvg.hu Itthon

Budapesten járt az árhullám csúcsa – hírek percről percre

Lassan, de apadt hétfőn a Duna Budapesten. A folyó délután egykor 884 centis szinten volt. A Margitszigetre továbbra is csak katonák és tűzoltók léphetnek. Itt a hvg.hu értesülései szerint hétfőre virradóra kritikus helyzet is kialault. A kormányfő szerint ez a súlypontáthelyezés napja. A fővárostól délre 12 járásban hirdettek ki veszélyhelyzetet. A dunai árvíz hírei percről percre.

MTI Itthon

Kitelepítés volt Nagymaroson is

Nagymaroson megdőlt a Váci út egyik kerítése, utat engedve a víznek péntekről szombatra virradóra, az utcából 30 embert ki kellett menekíteni – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem.

1 2 3 4
Nagy László: Egy világversenyen nem szabad azon rágódni, ami volt

Nagy László: Egy világversenyen nem szabad azon rágódni, ami volt

Börtönbe akart jutni, tapétavágót szorított egy fiatal nő nyakához

Börtönbe akart jutni, tapétavágót szorított egy fiatal nő nyakához

A Roma Parlament Egyesület feljelenti Orbán Viktort

A Roma Parlament Egyesület feljelenti Orbán Viktort

Radar360: Orbán kicentizte, a félig magyar kém lebukott

Radar360: Orbán kicentizte, a félig magyar kém lebukott

Tényleges életfogytiglant kapott a zsámboki gyilkos

Tényleges életfogytiglant kapott a zsámboki gyilkos

Erre a sofőrre a rendőrség is csak annyit tudott mondani, hogy "nem semmi"

Erre a sofőrre a rendőrség is csak annyit tudott mondani, hogy "nem semmi"

Ha Agatha Christie élne, ő hozta volna össze ezt a sztárparádét

Ha Agatha Christie élne, ő hozta volna össze ezt a sztárparádét

Holtestet találtak a tűzoltók egy kiégett kazánházban Makón

Holtestet találtak a tűzoltók egy kiégett kazánházban Makón

60 millió forinttal tartoznak a Baranya megyei pedagógusoknak

60 millió forinttal tartoznak a Baranya megyei pedagógusoknak

Seres László: Sokkoló, hogy a miniszterelnök nem tartja magát egy bírósági döntéshez

Seres László: Sokkoló, hogy a miniszterelnök nem tartja magát egy bírósági döntéshez

Norvég gyilkost fogtak el Röszkénél

Norvég gyilkost fogtak el Röszkénél

A címlapról ajánljuk