Így néz ki a mobil, ami megmentette egy katona életét Afganisztánban
Shaun Frank csak néhány méterre állt egy öngyilkos robbantótól, amikor az aktiválta a bombát. A katonát a véletlen és telefonja mentette meg a még komolyabb sérülésektől
Shaun Frank csak néhány méterre állt egy öngyilkos robbantótól, amikor az aktiválta a bombát. A katonát a véletlen és telefonja mentette meg a még komolyabb sérülésektől
Az eddig ismeretlen Fidai Mahaz nevű szervezet közleményében vállalta a felelősséget Nils Horner megöléséért. Az 51 éves riportert Kabul előkelő negyedében lőtték le a nyílt utcán. Az iszlamisták szerint Horner nem tudósító volt, hanem kém.
Nils Hornert az afgán főváros előkelő negyedében lőtték meg. Kórházba szállították, de belehalt sérülésébe. A feltételezett gyilkost és egy tettestársát elfogták
A kormányhadsereg öt katonáját ölte meg a NATO egy légi csapása Afganisztán középső részén csütörtök hajnalban – közölte az érintett tartomány, Logar kormányzói hivatalának egyik tisztségviselője, s megerősítették ezt a NATO vezette afganisztáni nemzetközi erők (ISAF) is.
Barack Obama amerikai elnök utasította a Pentagont, készüljön fel arra a lehetőségre is, hogy az amerikai erők az év végén maradéktalanul kivonulnak Afganisztánból – közölték kedden a Fehér Házból.
A szovjet csapatok 1979-es afganisztáni bevonulását nem volna helyénvaló politikailag átértékelni, és az egykor az ázsiai országban harcoló szovjet katonák hősiességét nem lehet kétségbe vonni - hangoztatta az orosz védelmi miniszterhelyettes az Interfax orosz hírügynökségnek a szovjet csapatok Afganisztánból való teljes kivonásának 25. évfordulóján.
Több tucat nő vonult utcára csütörtökön Kabulban, hogy tiltakozzanak a családon belüli erőszak ellen. Összesen körülbelül százan voltak, és azt skandálták, hogy "Ne legyen több erőszak!" illetve "Igazságot, igazságot!".
Az Egyesült Államok heves tiltakozása ellenére az afgán hatóságok elrendelték 65 olyan fogoly szabadon engedését, akiket Washington katonai szempontból rendkívül veszélyesnek ítél – közölte kedden az amerikai hadsereg.
Frank-Walter Steinmeier váratlanul Afganisztánba látogatott vasárnap, hogy felkeresse az ázsiai országban szolgálatot teljesítő német katonai egységeket.
Pokolgépes merényletben meghalt egy autóbusz hat civil utasa, további 13 pedig megsebesült a dél-afganisztáni Hilmend tartományban - közölte hétfőn egy tartományi szóvivő.
Agyonlőtt öt krikettjátékost egy motorkerékpáros merénylő Afganisztánban, feltehetően azért, mert a tálibok bűnösnek bélyegzik a sportágat.
Tízezer fős katonai jelenlétet tervez Washington Afganisztánban - tudták meg amerikai napilapok.
Az afgán nemzetbiztonsági tanács szerint külföldi titkosszolgálat áll a pénteki, kabuli merénylet mögött, amely 21 ember, köztük sok külföldi életét oltotta ki.
Sapka helyett fekete fejkendőt visel, egyébként pontosan ugyanúgy néz ki a Kabul központjában dolgozó Dzsamíla Bajáz ezredes, mint bármely másik körzeti rendőrfőnök Afganisztánban. Az 50 éves Bajáz az első nő Afganisztánban, aki egy teljes rendőrségi körzet irányításáért felel. Bár előléptetése után még csak néhány napot töltött el az új munkakörben, úgy érzi, annak ellenére, hogy a női rendőrök a tálibok gyakori célpontjai, meg fog felelni a kihívásnak.
Lengyelország felgyorsítja csapatai kivonását Afganisztánból – jelentette be szerdán Tomasz Siemoniak nemzetvédelmi miniszter.
A muszlimként felnevelt fiatalember 2007-ben, 16 éves korában menekült Nagy-Britanniába Afganisztánból családjával egy ottani konfliktus miatt. Kintléte során feladta a muszlim hitet, és jogi képviselői azzal érveltek, hogy emiatt a hazájába való visszatérése esetén üldöztetés, sőt akár halálbüntetés is várhat rá.
Több tucat olyan rab szabadon engedését rendelte el az afgán vezetés bizonyítékok hiányára hivatkozva, akik az Egyesült Államok szerint amerikai és más külföldi katonákat öltek és sebesítettek meg - jelentette be csütörtökön Hamid Karzai afgán elnök szóvivője.
"Mi sohasem teszünk ilyet, főleg kislányokkal nem" – mondta a tálibok egyik szóvivője, miután egy robbanómellényes, tízéves kislányt fogtak el a rendőrök Hilmend tartományban. A lány azt mondta, bátyja kényszerítette az öngyilkos merényletre.
A gyermeket Hilmend tartomány egyik rendőrőrsének felrobbantásával bízták meg, ám egy afgán katona észrevette, hogy a lányka robbantómellényt visel, és még idejében megakadályozta a merényletet. Bátyja kényszerítette a kislányt a merényletre.
Meghalt egy NATO-katona és hat tálib fegyveres Afganisztánban szombaton, amikor utóbbiak megtámadták a NATO és az afgán hadsereg egyik közös támaszpontját.