Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Ajka

MTI Itthon

Felmentették Ajka polgármesterét

Bűncselekmény hiányában felmentette Schwartz Bélát, Ajka szocialista polgármesterét a Veszprémi Törvényszék a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és zsarolás alól kedden. A Veszprémi Járásbíróság tavaly január 23-ai felmentő ítéletét hagyták helyben. Felmentették az ügy másod- és harmadrendű vádlottját is, akiket hűtlen kezelés bűnsegédletével vádoltak.

Mizsur András Itthon

A vörösiszap átírt mindent, a barátságokat is

Míg a város sorra valósított meg fejlesztéseket, az emberek azért zúgolódnak, mert úgy érzik, nem volt igazságos a kárpótlás. Öt évvel az ajkai zagytározó katasztrófáját követően a legnagyobb érintett településen, Devecseren jártunk, ahol emlékmű-, valamint focipálya-avatással készültek az évfordulóra. 2010 óta a település közel tíz százaléka elvándorolt és lett egy jobbikos polgármester.

MTI Bűnügy

Őrizetben van az ajkai rendőrt összeverő férfi

Őrizetbe vették azt a 33 éves férfit, aki életveszélyesen megvert egy rendőrt hétfő délután Ajkán – közölték a Veszprém Megyei Főügyészségtől. A Veszprémi Nyomozó Ügyészség életveszélyt okozó testi sértés és hivatalos személy elleni erőszak miatt nyomoz az ügyben.

hvg.hu Itthon

Nem volt elég a 600 MSZP-s aktivista

A választás délutánján a hvg.hu tudósítója beszélt az MSZP egyik kampányszervezőjével. Utólag látszik, kicsit félreértette a helyzetet.

hvg.hu Itthon

Orbán: Úgy kell Gyurcsányt felrángatnom a színpadra

A tapolcai választásban érintett városokban kampányol csütörtökön Orbán Viktor, aki első állomásán, Ajkán a helyi fideszesekkel viccelődött, majd panaszkodott arra, hogy bántják a kormányt, és arra is, hogy nincs már vetélytársa, ezért neki minden hibáját felnagyítják.

MTI Itthon

Ajkai szakszervezetest jelöl az MSZP Tapolcán

Pad Ferenc ajkai önkormányzati képviselőt, szakszervezeti vezetőt indítja várhatóan az MSZP a tapolcai időközi országgyűlési képviselő-választáson – tudta meg az MTI.

MTI Itthon

Minden vádpont alól felmentették az ajkai polgármestert

Felmentette az ajkai polgármestert a Veszprémi Járásbíróság. Schwartz Bélát azzal vádolták, hogy egy építőipari céggel fizettette meg az ajkai fociklub tartozását úgy, hogy fiktív szerződés keretében az önkormányzat fizette ki a céget. A bíróság minden vádpontban felmentette a polgármestert.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Újszülött kisfiút hagytak a szolnoki kórház előtti inkubátorban

Újszülött kisfiút hagytak a szolnoki kórház előtti inkubátorban

32 órás leállás jön a K&H Banknál, ezeket mindenképpen tegye meg még előtte, péntekig

32 órás leállás jön a K&H Banknál, ezeket mindenképpen tegye meg még előtte, péntekig

Trump kegyelmet adott Illinois korrupció miatt elítélt volt kormányzójának

Trump kegyelmet adott Illinois korrupció miatt elítélt volt kormányzójának

Megpiszkálta Ajka kínos ügyeit, felfüggesztették a kutyapártos képviselő tanácsnoki posztját

Megpiszkálta Ajka kínos ügyeit, felfüggesztették a kutyapártos képviselő tanácsnoki posztját

A Nyugat szigorral és némi pénzmegvonással megállíthatná a kelet-kongói mészárlást, Obamának egyszer már sikerült

A Nyugat szigorral és némi pénzmegvonással megállíthatná a kelet-kongói mészárlást, Obamának egyszer már sikerült

Fokozódik az árverseny – közölte a GVH, miután az infláció repülőrajtot vett

Fokozódik az árverseny – közölte a GVH, miután az infláció repülőrajtot vett

„Sokan vagyunk, de mégsem elegen” – megnéztük, miként csalogatják a fiatalokat a rendőrség állásbörzéjén

„Sokan vagyunk, de mégsem elegen” – megnéztük, miként csalogatják a fiatalokat a rendőrség állásbörzéjén

Sokat elárul egy Apple-szabadalom arról, hogy milyen iPhone érkezhet

Sokat elárul egy Apple-szabadalom arról, hogy milyen iPhone érkezhet

A Ford vezére szerint Trump vámháborúja már most „sok költséget és káoszt” okozott az amerikai üzleti életben

A Ford vezére szerint Trump vámháborúja már most „sok költséget és káoszt” okozott az amerikai üzleti életben

A címlapról ajánljuk