Két holttestet találtak egy kiégett házban Ajkán
A rendőrök büntetőeljárás keretében vizsgálják az ügy körülményeit
A rendőrök büntetőeljárás keretében vizsgálják az ügy körülményeit
Tíz éve ilyenkor, amikor átszakadt a gát és vörösiszap öntött el több települést Ajka mellett, még csak sejteni lehetett, hogy nem természeti katasztrófa történt. A felelősöket már aznap elkezdték keresni, a politikusoknak egy hét kellett csak, hogy megmondják, szerintük ki a bűnös, de a bíróság azóta sem jutott el a jogerős ítéletig. Áttekintettük, mi vezethetett el az elmúlt évtizedek legnagyobb magyar ipari katasztrófájához, és mi történt az azóta eltelt tíz évben.
Két személygépkocsi ütközött a 7309-es úton, az egyik sofőr belehalt a sérüléseibe.
A miniszterelnök az ajkai kórházban arról beszélt, hogy jövő hó elejére ötezer lélegeztetőgép áll készen majd az országban.
Ha tovább szennyezik a levegőt.
Az ajkai kórház traumatológus főorvosa elmondta, hogy hogyan próbálják fenntartani az összeomlás szélén lévő sürgősségi ellátást a kórházak.
Környezet- és levegőszennyezésről nincs szó.
Továbbra sem kell fizetni azért, ha közterületen gyűjtenek aláírásokat.
Egy céges véradás alkalmával történt az eset, videóra vették.
A Kétfarkú Kutya Párt is megjelent az ajkai kórházban, ahol a nővérek után orvosok is felmondtak.
A szervezet közleménye szerint a kórház ezért nem tudott megállapodni velük a folytatásról.
Sajtóhírek szerint ezúttal orvosok is beadták a felmondásukat az ajkai kórházban.
A pályán évtizedek óta nem játszottak már profi meccset, most egészen másra használják, és rászorulóknak is segítenek ezzel.
Hanem éppen fordítva. Az ajkai Videoton rég nem használt pályáját parcellázták föl és adták át ingyen a civileknek.