#Alekszandr Litvinyenko





A Kreml persze ártatlan, de mintha túl sok lenne a megmérgezett orosz ellenzéki
 

A Kreml persze ártatlan, de mintha túl sok lenne a megmérgezett orosz ellenzéki

Hétfőn – saját orvosa és felesége tiltakozása ellenére – visszaszállították a kórházból a börtönbe Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust, akin egy nappal korábban jelentek meg heveny allergiás tűnetek: izzadt és vörös lett a bőre. A hivatalos magyarázatok szerint ismeretlen allergia támadta meg a 43 éves politikust, ám támogatói úgy vélik, az ellenzéki tüntetéseket szervező Navalnij mérgezés áldozata lett. Ha ez lenne az igazság, nem ő lenne az első, akit a Kreml halkan, és viszonylag kis feltűnéssel próbált meg eltenni láb alól.






Kétszer is megpróbálhatták megölni Alekszandr Litvinyenkót
 

Kétszer is megpróbálhatták megölni Alekszandr Litvinyenkót

Az orosz biztonsági szolgálat (FSZB) egykori tisztjét a Scotland Yard bizonyítékai szerint nem csak egyszer akarták megölni, a halálos mérgezés előtt, 2006-ban is megkíséreltek egy merényletet ellene. A Scotland Yard jogi képviselője szerint egyöntetűen bizonyítottnak tekinthető az is, hogy Litvinyenkót a két fő gyanúsított, Andrej Lugovoj és Dmitrij Kovtun ölte meg.

MTI MTI



Litvinyenko-gyilkosság: Vallomást ígér az egyik gyanúsított
 

Litvinyenko-gyilkosság: Vallomást ígér az egyik gyanúsított

Vallomást akar tenni az Alekszandr Litvinyenko elleni gyilkosság egyik gyanúsítottja – közölte a január óta Londonban folyó vizsgálatot vezető brit illetékes jogi tanácsadója. A Kremlt bíráló orosz állambiztonsági tisztet 2006-ban mérgezték meg polóniummal a brit fővárosban.

MTI MTI



Az orosz állam végeztette ki egykori tisztjét Londonban
 

Az orosz állam végeztette ki egykori tisztjét Londonban

Az amerikai titkosszolgálatoknak egyértelmű bizonyítékaik vannak arra, hogy az orosz állam részese volt Alekszandr Litvinyenko egykori orosz állambiztonsági tiszt nyolc évvel ezelőtti londoni meggyilkolásának, és a bizonyítékokat át is adták a brit hatóságoknak - írta szombaton a The Daily Telegraph.

MTI MTI

Emlékszik még a Litvinyenko-gyilkosságra? Újra előveszik az ügyet
 

Emlékszik még a Litvinyenko-gyilkosságra? Újra előveszik az ügyet

Alekszandr Litvinyenko volt orosz állambiztonsági tiszt halálos ágyán azzal vádolta meg Vlagyimir Putyin orosz államfőt, hogy ő rendelte el meggyilkolását. Az egykori ügynököt radioaktív polóniummal mérgezték meg 2006 novemberében Londonban teázás közben. Az újabb eljárás Moszkva érintettségét is vizsgálná.

MTI MTI


A brit külső hírszerzésnek dolgozott Litvinyenko
 

A brit külső hírszerzésnek dolgozott Litvinyenko

A brit külső hírszerzés (MI6) fizetett ügynöke volt Alekszandr Litvinyenko, az orosz állambiztonsági szolgálat egykori tisztje, akit hat éve sugárzó anyaggal öltek meg Londonban - egyebek mellett ez hangzott el az ügyben tartott csütörtöki meghallgatáson Londonban.

MTI MTI