Halott lelkiismeret: a Putyin-korszak vádirata

„Ha valaki úgy érzi, hogy vigaszt tud meríteni az »optimista« előrejelzésből, hát tegye. Biztos, hogy úgy könnyebb, de az is biztos, hogy ezzel unokáink halálos ítéletét írjuk alá” – ezekkel a mondatokkal fejeződik be a 2003. decemberi oroszországi parlamenti választások és 2005 nyara közti sorsdöntő korszakot, Vlagyimir Putyin hatalmi gépezetének létrejöttét megrendítő pontossággal feltáró Politkovszkaja-napló.  (A könyv bemutatójára rendezett beszélgetésről írt tudósításunkat itt olvashatja). Anna Politkovszkaja már akkor látta, hogy a pályafutását a KGB-nél kezdő, majd annak orosz utódjánál, az FSZB-nél folytató, 1999-ben hatalomra került Putyin ma is tartó, több külföldi követője által másolt uralma nem szól másról, mint korrupcióval átitatott, az ellenzéket bedaráló rendszer kiépítéséről, a politikai elit meggazdagodásáról, a másként gondolkodók, a civil szervezetek elnyomásáról, a kisemberek jogfosztásáról.

Anna Politkovszkaja 2002-ben

AFP / Stan Honda

A Novaja Gazeta oknyomozó újságírójaként Politkovszkaja arról írt, hogy az orosz államfő börtönbe záratja ellenfeleit, a katasztrofálisan felszerelt orosz katonák halálra fagynak, miközben az orosz oligarchák vagyonokat mulatnak el egyetlen éjszaka alatt – és egy idő után képtelen volt kívülálló maradni. 2002-ben ő is közvetített a csecsen terroristák és az orosz hatóságok között, amikor több száz túszt ejtettek egy moszkvai színházban, majd Csecsenföldön védte azokat a helyieket, akik súlyos jogsértésekkel vádolták az észak-kaukázusi köztársaságban harcoló orosz erőket. 2004-ben is repülőre ült, hogy segítsen, amikor szintén csecsenek Beszlanban elfoglaltak egy iskolát. De csak Rosztovig jutott, mert mérget öntöttek a teájába.

Az 1958-ban New Yorkban – szovjet diplomaták gyermekeként – született Politkovszkaja oknyomozó újságíróként állandó életveszélyben volt. 2001-ben Csecsenföldön az orosz hadsereg katonái fogták el, megverték, megkínozták és megalázták, majd egy alezredes közölte vele, hogy búcsút mondhat az életének. Az éjszaka közepén kivezette a mezőre, egy rakétakilövő mellé állította és elsütötte a fegyverét, hogy az éktelen dübörgés, sivítás még tovább rémissze a halálra készülő újságírót. Az imitált kivégzés után pedig ráparancsolt: „Itt egy fürdő, vetkőzz le.” Amikor látta, hogy Politkovszkaja nem engedelmeskedik, dühbe gurult, és azt üvöltözte: „Egy igazi alezredes udvarol neked, te meg nemet mondasz. Militáns kurva.” Később a Putyinnal kiegyező, a törvényeket lábbal tipró csecsenföldi hadúr, Ramzan Kadirov is többször megfenyegette Politkovszkaját. Ismerősei szerint 2001–2006 között legalább kilenc komoly halálos fenyegetést kapott, és egy időre Bécsbe költözött ellenségei elől. Többször elmondta, hogy fél, mégsem hagyott fel az újságírással, a kiszolgáltatottak védelmével. „Az emberek néha az életükkel fizetnek azért, hogy hangosan is kimondják, mire gondolnak. Azok is meghalhatnak, akik információkkal látnak el engem” – magyarázta.

A bosszú pillanata 2006. október 7-én – két nappal az őt többször is megfenyegető Kadirov 30. születésnapja után – jött el. Otthonánál bérgyilkosok vártak rá, a lift előtt kétszer mellbe, egyszer-egyszer pedig vállba és fejbe lőtték. Az elkövetőket elfogták, majd hosszas per és újratárgyalás után 2012-ben és 2014-ben születtek meg az ítéletek: öt ember kapott börtönbüntetést. Az viszont máig nem derült ki, hogy ki volt a megrendelő.

Tiltakozók a meggyilkolt Anna Politkovszkaja lakásánál, 2006-ban. Nincs kegyelem

AFP / Denis Sinyakov

Putyin Oroszországában sokan haltak meg oknyomozói vagy ellenzéki tevékenységük miatt. Két évvel Politkovszkaja előtt Paul Klebnikovot, a Forbes amerikai magazin oroszországi kiadásának főszerkesztőjét lőtték le a nyílt utcán. Az USA-ból hazatelepült Klebnikov „bűne” az lehetett, hogy lapjában leleplező cikkeket közölt az oligarchák fényűzéséről, és kezdte magát beleártani a csecsenföldi jogsértések utáni nyomozásba. Vele állítólag csecsenek végeztek.

Néhány héttel Politkovszkaja után halt meg polóniummérgezésben Londonban az FSZB-ből kiugrott Alekszandr Litvinyenko, aki azzal is kihívta maga ellen a sorsot, hogy azt állította, a KGB áll az 1999-es oroszországi lakóházrobbantások hátterében. A merényletekkel Putyinék a csecseneket vádolták, ürügyet teremtve az újabb ottani háború kiszélesítésére. Jurij Scsekocsihin orosz parlamenti képviselő is a kelleténél többet akart tudni az ügyről, mígnem belehalt – a hivatalos vizsgálat szerint allergiás rohamba, ám egy későbbi boncolás méreg nyomait mutatta ki.

Az újságírók jogi képviseletével foglalkozó Sztanyiszlav Markelov ügyvédet 2009-ben lőtték le Moszkvában, s mellette kapott néhány golyót egy ismert oknyomozó újságíró, Anasztaszija Baburova is. Abban az évben Szergej Magnyitszkij ügyvéd – aki bizonyítékokat talált arra, hogy az orosz állami hivatalok vezetői dollármilliókat síbolnak ki az általuk irányított intézményekből – börtönben halt meg gyanús körülmények között, és a csecsenföldi jogsértésekről szóló cikkeiért Natalja Esztemirova újságíró is az életével fizetett.

Óriási nemzetközi visszhangot kapott három éve, hogy a Kreml tőszomszédságában meggyilkolták Borisz Nyemcov egykori miniszterelnök-helyettest, aki dokumentumokat akart közölni Moszkva kelet-ukrajnai harci beavatkozásáról. Az egyik ismert ellenzéki politikust, Vlagyimir Kara-Murzát kétszer, 2015-ben és 2017-ben is megmérgezték, de megúszta, szerencséjére időben kapott orvosi ellátást. Hasonlóan járt Pjotr Verzilov, a Vojna művészeti kör vezetője és a Pussy Riot nevű női punkzenekar egyik „ötletembere” is: őt is megmérgezték, az életét Berlinben mentették meg. Szó szerint kivégezték azt a három orosz újságírót, akik néhány hónappal korábban a Közép-afrikai Köztársaságban kutakodtak a térségbe fegyvereket szállító és zsoldosokat eljuttató, Putyin belső köréhez tartozó üzletemberek után. Míg a Kreml képes háborúba menni akkor, ha úgy érzi, nyelvtörvény sérti a más országban élő oroszok jogait, ezúttal beletörődően reagált a hármas gyilkosságra. Putyin közölte, az újságírók hibáztak, mert turistaként utaztak el egy veszélyes országba.