#Apple











Melyik cég adja ki a legtöbb adatot a kormánynak az emberekről?
 

Melyik cég adja ki a legtöbb adatot a kormánynak az emberekről?

Az adatvédelem igen fontos a cégek számára, olykor egymást túllicitálva állítják, náluk biztonságban vannak a felhasználók adatai. Ezért is meglepő, hogy éppen arról a vállalatról derült ki, hogy a leggyakrabban adja ki az adatokat, amelyik talán a leghangosabb ezen a téren.

HVG HVG


Nagy elbocsátások jöhetnek az Apple-nél
 

Nagy elbocsátások jöhetnek az Apple-nél

Az Apple az egyik legkedveltebb munkaadó a világon, többek között azért, mert a dolgozóinak nem kell nagyon tartaniuk az elbocsátástól. Így volt ez sokáig, azonban idén tavasszal megváltozott ez a kedvező HR-politika, és mintha mostanában egyre több lenne a felmondólevél.

HVG HVG

Nagy dobásra készülhet novemberben az Apple
 

Nagy dobásra készülhet novemberben az Apple

Bekerülhet az Apple néhány Mac számítógépébe az új M4-es lapka az év végén. Ugyan a legtöbb esetben csak az új chip jelenti majd az összes újítást, van egy Mac, ami alapjaiban újulhat meg idén.

HVG HVG

Közzétették az év legjobb iPhone-nal készített fotóit
 

Közzétették az év legjobb iPhone-nal készített fotóit

Immár 17. alkalommal rendezték meg az IPPAWARDS (iPhone Photography Awards) versenyt, ahol iPhone-nal készült fényképek közül választja ki egy tekintélyes zsűri a legjobbakat. Az idei verseny egyik tanulsága: a legnyűgöző képek készítéséhez nincs feltétlenül szükség a legújabb és legdrágább iPhone-modellekre.

HVG HVG