Bekerülhet az Apple néhány Mac számítógépébe az új M4-es lapka az év végén. Ugyan a legtöbb esetben csak az új chip jelenti majd az összes újítást, van egy Mac, ami alapjaiban újulhat meg idén.
Az M4 egyik legnagyobb ígérete egy gyorsabb neurális processzor, mint ma bármely mesterséges intelligenciával dolgozó számítógépben van – ez egybecseng az Apple idei MI-alapúújdonságaival, melyek az iOS/iPadOS mellett a macOS-en is megjelennek. Így adná magát, hogy a macOS Sequoia őszi megjelenésével már egy M4-es processzorral szerelt Mac is legyen a kínálatban. A MacRumors értesülései szerint ez valószínűleg így is lesz.
Két hét múlva hétfőre jelentette be éves legfontosabb sajtóeseményét az Apple.
A portál a birtokába került bizalmas információk nyomán arról ír, hogy novemberben érkeznek az M4-es chippel szerelt Macek, de kis eséllyel akár egy októberi eseményen is bemutathatják őket, ahogyan tették tavaly is.
A következő eszközök kaphatják meg az M4-es lapkát a szóban forgó eseményen:
belépő szintű, 14 hüvelykes MacBook Pro „sima” M4-es processzorral;
14 és 16-hüvelykes MacBook Pro M4 Pro és Max chipekkel;
M4-lapkás iMac;
és egy M4-gyel, valamint M4 Próval elérhető Mac Mini.
Utóbbi egyébként is a pletykák középpontjában van az elmúlt időszakban, ugyanis állítólag az Apple teljesen újratervezi az eszközt 14 év után: sokkal kisebb lehet, nagyjából akkora, mint a jelenlegi Apple TV médialejátszó. Ezt a 2020 óta létező, saját fejlesztésű, ARM-alapú, M-szériás lapka teheti lehetővé: a régi, inteles gépekkel szemben ez már nem feltétlenül igényel aktív hűtést, és minden fontosabb hardverelem egy chipben összpontosul. Lényegében egy kisebb nyáklapon elfér a komplett számítógép, ami a teljesítmény szempontjából örvendetes, a javíthatóság azonban hiú ábránd.
Egy leírás alapján arra lehet következtetni, hogy egyes eszközökre még az EU-ban is befuthat az Apple Intelligence, akár már idén. Ezzel viszont csak még bonyolultabbá válik az egész történet.
A 9to5Mac szerint az is igencsak valószínű, hogy idén néhány Mac-kiegészítőt is megújít az Apple, legalábbis lecseréli az új iPhone-okból már száműzött Lightning-portot USB-C-re. No nem önszántából: az idei év végéig egy EU-s jogszabály kötelezi a céget arra, hogy teljesen álljon át.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.