Betett egy gombot az Apple az App Store-ba, kevesebb lehet az átverős alkalmazás
Az Apple mostantól azt is lehetővé teszi, hogy a felhasználók jelentsék az olyan alkalmazásokat, amik kifejezetten a felhasználók rászedésére készültek.
Az Apple mostantól azt is lehetővé teszi, hogy a felhasználók jelentsék az olyan alkalmazásokat, amik kifejezetten a felhasználók rászedésére készültek.
Hónapokig figyelmen kívül hagyta az Apple egy biztonsági kutató jelzéseit, és csak akkor figyelt fel igazán az esetre, amikor a tényeket már a tech-sajtó is felkapta.
Munkatársai szerint Jobsot valóságos erőtér vette körül, az elképzeléseibe vetett hitét senki és semmi nem tudta megingatni. Ennek is köszönhető, hogy a garázscégből lett vállalat, az Apple pár év alatt milliárdos bevételeket hozott.
Kezdetben kicsit ódzkodtak a felhasználók az iOS 15-től, azonban a Mixpanel mérései arra utalnak, hogy egyre nő az új rendszer elfogadottsága.
Ezúttal gyorsasági versenyben mérték meg, mire képesek.
Kicsi készülék azért lesz, csak nem a mini.
Sorra derülnek ki az Apple új mobil operációs rendszerének gyengeségei. Legutóbb például a Spotifynak is meggyűlt vele a baja, de úgy is fogalmazhatnánk, hogy az iOS-nek a Spotifyjal.
Az új iPhone-okban újdonságokból nincs hiány, mint ahogy hiányosságokból sem. Teszten a legkisebb-legolcsóbb és a legnagyobb-legdrágább iPhone 13 modellek.
Sokan frissítettek már az iOS 15-re, így érthető, ha egyre másra kerülnek elő olyan hibák, amelyek rejtve maradtak a korábbi tesztek során. Legutóbb az AirPods Próval gyűlt meg az új operációs rendszer baja.
Többek szerint a jövőre megjelenő iPhone 14 lesz az az újabb modell, amelynél ismét komolyabb változtatásokat hajt végre az Apple. Ahogy az az iPhone X-nél is történt annak idején.
Elképesztő embertömeg zúdult a boltokba.
Most már hivatalosan is tudni, hogy mekkora akkumulátor került az iPhone 13 Próba, és azt is, hogy honnan származnak a főbb alkatrészek.
Türelemre még jócskán szükség lehet, ugyanis várhatóan csak 2023-ban fogja kiadni az Apple összehajtható telefonjait. Koreai források szerint az első ilyen telefon kagyló megoldású lehet (iPhone Flip?).
A leggyakrabban előforduló probléma egy okostelefonnál az, ha leesik. Vajon hogyan éli túl az ilyen megpróbáltatásokat az idei év két csúcstelefonja, az iPhone 13 Pro Max és a Galaxy S21 Ultra?
Már az 1 TB-nyi tárhely is sokkoló volt az idei iPhone-oknál, de könnyen elképzelhető, hogy jövőre már csak legyintünk ezt hallva. A legújabb információk szerint ugyanis akár ennek a duplája kerülhet a jövő évi iPhone-okba.
A pletykák szerint októberben egy újabb bemutatót tartana az Apple, amin egy csúcskategóriás Mac mini is előkerülhet.
Lesz dolga bőven az Apple-nek az iOS 15 frissítéseinél, ugyanis szinte naponként derül ki valami huncutság az új mobil operációs rendszerrel kapcsolatban.
Kevesebb mint két héttel a legújabb iOS főverzió megjelenése után már le is tölthető az első frissítés. Több apróság mellett egy fontos hibajavításra is sor került benne, bár azért még maradt hiányérzetünk.
A DxOMark független tesztlabor ezúttal az iPhone 13 mini és az iPhone 13 Pro kamerás képességeire volt kíváncsi. Bár utóbbi kapott több pontot, az Apple fejlesztésének köszönhetően az iPhone 13 mini igen előkelő helyen végzett.
Kissé erőszakos módon próbálja az Apple elérni, hogy még csak véletlenül se vigye valaki nem hivatalos szervizbe az iPhone 13 készülékét, ha annak tönkremenne a kijelzője.