#Auchan

Startol a tanszerőrület
 

Startol a tanszerőrület

Mindjárt kezdődik az iskola, az áruházak és a szakboltok annak ellenére is vásárlói rohamra számíthatnak, hogy a családok jelentős része tavaly nyilván megfogadta, nem az utolsó napokra hagyja a tanszerek megvásárlást. Az ilyen kor szokásos akcióhullám – meg persze az utolsó pillanatig elhúzott nyaralás – azonban nagy úr. A pénzcentrum.hu körképe a nyár végi tanszervásárról.

hvg.hu hvg.hu

Mit tud a Tesco, amit a többiek nem?
 

Mit tud a Tesco, amit a többiek nem?

Vegyesen teljesítettek 2011-ben a hazai hipermarketláncok: az Auchan-Cora-páros veszteségével szemben a Tesco vélhetően nyereséget mutatott fel, de az eltérésben adóoptimalizációs megoldások is szerepet játszhattak. Bár sem nem hipermarket-, sem nem diszkontlánc, megnéztük a Spar számait is: a veszteség meghaladta a 2010-est.

hvg.hu hvg.hu


A nyár közepén tűnik el végleg a Cora
 

A nyár közepén tűnik el végleg a Cora

A Cora márkanév magyarországi használatának joga a nyár közepén leját, így legkésőbb addig kell átfesteni és átnevezni az áruházakat. A Cora felvásárlásával az Auchan árbevétele megközelítheti a 300 milliárd forintot, de még ezzel sem jelent semmiféle fenyegetést a vezető Tesco–CBA–Coop hármas pozícióira.

hvg.hu hvg.hu


Délutántól Auchan-tulajdonban működik hét Cora
 

Délutántól Auchan-tulajdonban működik hét Cora

Aláírták a hét Cora áruház átadás-átvételéről szóló dokumentumokat pénteken délután - mondta Gillemot Katalin, az Auchan szóvivője. Pénteken délelőtt a Cora áruházak zárva tartottak, de az aláírást követően, délután újra kinyitnak. Ugyan még nem Auchan-színekben, de Auchan-tulajdonban működnek délutántól az áruházak - közölte a szóvivő.

MTI MTI

Origo: minden Cora megmarad
 

Origo: minden Cora megmarad

Néhány hónapon belül átnevezik a Cora áruházakat Auchanra, és még akkor sem zárnak be boltot, ha így két Auchan kerül egymás közelébe - közölte az Origóval az Auchan.

hvg.hu hvg.hu

Nagyon jó hírt kapott a magyar Auchan
 

Nagyon jó hírt kapott a magyar Auchan

Jóváhagyta az Európai Bizottság szerdán, hogy az Auchan francia kiskereskedelmi csoport felvásárolja a Cora áruházakat működtető Magyar Hipermarket Kereskedelmi Kft.-t. Az Auchan minden dolgozót átvesz a Corától.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI


Bérkompenzációért tüntetnek az Auchan dolgozói
 

Bérkompenzációért tüntetnek az Auchan dolgozói

Ötszáz ember állásába kerülhet, ha az Auchan dolgozók megkapják a bérkompenzációt – mondta Gillemot Katalin, az Auchan Magyarország kommunikációs igazgatója szombaton, az óbudai áruház előtt, a dolgozók tüntetésén. Az igazgató szerint nem terveznek elbocsátásokat, a szakszervezetek azonban azt állítják, hogy megfenyegették tagjaikat állásuk elvesztésével.




Nagy terveket sző az Auchan
 

Nagy terveket sző az Auchan

A tavalyi, gyengébben sikerült év után lendületet vesz Auchan Magyarország Kft.: egyrészt a jelek szerint nagyon szeretné megépíteni Győrben a bevásárlóközpontját, másrészt bízik a Cora áruházak felvásárlásában. Ezzel a két fejlesztési tervvel több mint egyéves beruházási csöndet törne meg, ám az üzlet több szempontból is kétséges, a cég vezérigazgatója azonban optimista.

hvg.hu hvg.hu

Auchan-vezér: nincs veszélyben a magyarországi Cora bekebelezése
 

Auchan-vezér: nincs veszélyben a magyarországi Cora bekebelezése

Az Auchan Magyarország Kft. a jelentős adóterhek, valamint a magas amortizáció miatt 7,6 milliárd forint veszteséggel zárta a tavalyi évet, ha azonban jövőre valóban megszűnik a válságadó, 2014-ben már pozitív eredményt könyvelhet el, nagy szerencsével pedig már 2013-ban megközelítheti ezt a célkitűzést - mondta Dominique Ducoux vezérigazgató. Szerinte nem fenyeget az a veszély, hogy a versenyhatóság nem engedélyezi a Cora felvásárlását.

MTI MTI

Tízmilliós bírságot kapott az Auchan a GHV-tól
 

Tízmilliós bírságot kapott az Auchan a GHV-tól

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott az Auchan, amikor egyes termékeinek népszerűsítése során azt a látszatot keltette, hogy a fogyasztók magyar árut vásárolnak - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amely a céget 10 millió forint bírság megfizetésére kötelezte.

MTI MTI




Az LMP szolidaritást vállal a bérükért demonstrálókkal
 

Az LMP szolidaritást vállal a bérükért demonstrálókkal

A Lehet Más a Politika (LMP) szolidaritását fejezi ki több magyarországi áruházlánc dolgozójával, akik a tavalyhoz képest jelentősen csökkenő bérek miatt pénteken és szombaton demonstrációt tartanak a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete szervezésében - közölte az ellenzéki párt pénteken az MTI-vel.

MTI MTI