Rajtvonalnál az új Audi A8, kezdődik a forgalmazás
A nyáron leleplezett német luxusszedán első példányai begördülnek a kereskedésekbe.
A nyáron leleplezett német luxusszedán első példányai begördülnek a kereskedésekbe.
Elkészült az ötszázezredik Audi Győrben a teljes gyártási folyamatot lefedő járműgyár 2013-as indulása óta.
Achim Heinfling váltja Peter Kösslert az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának élén október elsejével – közölte a győri cég.
A rendőrök Kecskeméten figyeltek fel a Tatárszentgyörgyről eltulajdonított járműre.
Győrben is gyártani fog elektromos autókat az Audi a jövőben - jelentette be Rupert Stadler, a cég vezérigazgatója.
Tény, hogy néha nehéz szabad parkolóhelyet találni, de ez nem jogosít fel arra, hogy bárhol csak úgy letegyük az autónkat.
A magyar rendőrök a német hatóság által körözött gépkocsit foglaltak le a Tompa Közúti Határátkelőhelyen.
Ez az új divatterepjáró igen korrekt hatótávval és fejlett önvezető technológiával rendelkezik.
Moszkva egyik főútján kaptak le egy fekete Audi Q8-at.
Ebbe a kocsiba egy komplett család és még a csomagok is simán beférnek, miközben a motorháztető alatt közel félezer lóerő tombol.
A magyar rendőrök a német hatóságok által körözött Audit foglaltak le Röszkénél.
A négykarikás gyártó ajándékának kulcsait a Győri Mentőszolgálat munkatársai vehették át.
Az Audi e-tron Sportback először Sanghajban az autókiállításon volt látható, most pedig teljesen álca nélkül, ráadásul rendszámmal tűnt fel a német utcákon.
A bűnözők egy lopott RS6-ossal akartak meglépni a rendőrök elől, akik azonban nem hagyták annyiban a dolgot.
A négykarikás német gyártó kiváló 3D-hangélménnyel kecsegteti az újgenerációs luxusszedán vásárlóit.
Valószínűleg gyalogosnak képzelheti magát az Audi volánja mögött ülő férfi, mert az út helyett a járdán autózva közlekedik a Fehérvári úton.
Az Audi és az AltaDevices napelemeket integrálna az elektromos Audik napfénytetőjébe, hogy ezzel csökkentse a kocsik energiaéhségét.
Az ingolstadti márka új számjelzéssel ékesített modelljei ősszel bukkannak majd fel az utakon.
A német Ruhr Egyetem kutatói rangsorolták az autómárkákat az alapján, hogy a tulajdonosokat mennyire foglalkoztatja az adott márka.