Veszélyeztetetté nyilvánította a koalát az ausztrál kormány
A kormány 50 millió ausztrál dollárt költ a koalák védelmére, bár a természetvédők szerint ez pénzkidobás, inkább le kellene állítani az erszényesek élőhelyének rombolását.
A kormány 50 millió ausztrál dollárt költ a koalák védelmére, bár a természetvédők szerint ez pénzkidobás, inkább le kellene állítani az erszényesek élőhelyének rombolását.
Kínai kémek megpróbálták támogatni az ellenzékben lévő ausztrál balközép Munkáspárt jelöltjeit az ausztráliai szövetségi választáson, de tervüket az ausztrál nemzetbiztonsági ügynökség meghiúsította.
Valahogy eltűnt 80 darab csomag. A Magyar Posta szerint a koronavírus miatt voltak jelentős fennakadások az új-zélandi postán, de felvették velük a kapcsolatot és hamarosan célba érhetnek a küldemények.
A szigetország két év után nyitja meg határait.
A zenész márciusban turnézna az országban.
Most ezt ígéri Scott Morrison kabinetje, pedig nemrég még azért kampányoltak, hogy az ENSZ ne sorolja be a zátonyt a "veszélyben lévő" világörökségi helyszínek közé. Ráadásul Morrison hírhedten nem tesz eleget a klímaváltozás megfékezésére.
A populisták addig osztják meg a társadalmakat, amíg kellő hívük van ahhoz, hogy parlamenti többségük legyen, az oltottaknak kedvező politikához viszont nem kell többséget kreálni, ugyanis az önmagától létezik. Emmanuel Macron francia elnök rátapintott, amikor újraválasztási kampányában keményen fellép az oltásellenesek ellen. Jóval nehezebb dolga van viszont a szintén választásra készülő Orbán Viktornak, mert idehaza az egyetlen valódi kétharmad az oltottaké, azt pedig nem teheti magáévá.
Hatalmas mennyiségben mossa partra a víz a fájdalmas csípésű telepes medúzafaj, a portugál gálya (Physalia physalis) egyedeit Ausztráliában.
A szombati vulkánkitörés és szökőár után csak mostanra sikerült lehetővé tenni, hogy repülőgépek szálljanak le a segéllyel.
A világ (és minden idők) legjobb teniszezője, Novak Đoković sumákolt és hazudozott, tiszteletlen volt az ausztrálokkal, nem volt fair sporttársaival, támogatta az oltáselleneseket, ártott Szerbia nemzetközi megítélésének, és miatta minden értelmes téma kiszorul a szerbiai közbeszédből. Vélemény.
A Lacoste utánajárna a dolgoknak, a világelső többi támogatója viszont nem foglalt állást.
A teniszező hamarosan megérkezik a belgrádi reptérre, miután kiutasították Ausztráliából.
A szerb teniszező már fel is szállt egy Dubajba tartó repülőre.
A teniszező "kellemetlenül érzi magát", hogy az elmúlt hetekben a játék helyett ő volt a középpontban.
Vasárnap tárgyalja az ügyét a bíróság, hétfőn már játszania kellene, de lehet, hogy kitoloncolás vár rá.
Novak Djokovic ausztrál vízumának újbóli érvénytelenítése az első számú téma a szerbiai médiumokban. Van, aki belátja, hogy az ausztrál kormány nem tehetett mást, de akad, aki szerint a pénteki döntés arra utal, hogy az ötödik kontinens a diktatúra irányába csúszik.
A világelső teniszezőt várhatóan kitoloncolják az országból, és nem indulhat az Australian Openen.
Késve, de megtartották az év első Grand Slam-tornájának sorsolását.
A két ausztrál műsorvezető azt hitte, ki van kapcsolva a mikrofonjuk. Tévedtek.
Nem kérdezhette meg, hogy be van-e oltva, azt pedig nem tudta, hogy akkor már állítólag pozitív volt a tesztje.