#BKV

Tarlós szerint Orbán mentette meg a "romokban heverő" BKV-t

Félidőben 2012 címmel jelentetett meg kiadványt a fővárosi városvezetés az elmúlt két év eddigi tevékenységéről és a további tervekről. Tarlós István szerint a BKV soha annyi támogatást nem kapott, mint az elmúlt egy évben. A főpolgármester úgy látja, Orbán Viktor segített megmenteni a közlekedési társaságot.

MTI

Szabadlábért cserébe vallott Demszkyék ellen a BKV volt vezére

Csak a nyomozók nyomására tett terhelő vallomást a főváros korábbi vezetőire Antal Attila, aki bocsánatot is kért ezért. A BKV volt vezérigazgatója a Kecskeméti Törvényszéken azt kérte: korábbi vallomásait ne vegyék figyelembe, mert azokat csak azért tette, hogy kiengedjék az előzetes letartóztatásból. Korábban hasonló állításokat fogalmazott meg Mesterházy Ernő, Demszky Gábor egykori tanácsadója is.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

Tarlós lehet, hogy nem indul 2014-ben

Tarlós István még nem döntötte el, folytatná-e a munkát a következő ciklusban, ám a Fideszen kívül más politikai formációval kizártnak tartja az együttműködést. A főpolgármester az MTI-nek adott interjúban elmondta, a BKV adósságállományának törlesztéséhez új bevételi forrásokat kell bevonni, de a 4-es metrót befejezik.

MTI

Huligánok verték szét a 2-es metrót

Egy buszt és egy metrókocsit megrongáltak hétvégén Budapesten. Szombat este a 2-es metró egyik kocsiját huligánok verték szét, de a kilencfős bandát elkapták. Csepelen egy 35-ös busz utasterét firkálta össze egy fiatalember, de ő kiugrott az ablakon és elmenekült.

hvg.hu




Jött az ukáz: büntessenek többet a BKV-ellenőrök

A BKV járatain dolgozó ellenőröket arra szólították fel, hogy büntessenek többet, munkaköri leírásukban az szerepel, hogy évente legalább ezer pótdíjazási eljárást kell kezdeményezniük, és ebből legalább 360 esetben a pótdíj beérkezése is az elvárások közé tartozik – írta a Blikk.

MTI










Buszok mennek a HÉV helyett a H5-ös HÉV egy szakaszán

Pályakarbantartási munkákat végeznek a hétvégén a H5-ös hév vonalán Békásmegyer és Szentendre között. Szeptember 15-én és 16-án, szombaton és vasárnap mindkét nap reggel 5:00 és este 23:00 között a H5-ös hév szerelvényei csak a Batthyány tér és Békásmegyer között közlekednek, Szentendre és Békásmegyer között hév-pótló autóbuszokkal lehet utazni - közölte a BKK.

hvg.hu

Új megállókban is megállnak a 914-es buszok

Újpest polgármestere, Wintermantel Zsolt kezdeményezése nyomán szeptember 14-ei, péntek éjszakai üzemkezdettől a 914-es autóbuszok útvonala Káposztásmegyer felé megváltozik. Több új megálló is létesül.

hvg.hu

Izgalmas helyekre juthat be ingyen a hétvégén

Idén – 650 helyszínen, Budapesten és vidéken – újra megnyílnak az év nagy részében zárt kapuk a Kulturális Örökség Napjain. A BKK és a BKV ebben az évben is több helyszínen várja a látogatókat a szeptember 15-16-ai hétvégén.

hvg.hu