Megtört az OTP egyeduralma
A BUX szinte hajszálpontosan ott zárt, ahol tegnap és tegnapelőtt is. Ma nem az OTP-t vették csak, az MTelekom forgalma is meghaladta a 7 milliárdot.
A BUX szinte hajszálpontosan ott zárt, ahol tegnap és tegnapelőtt is. Ma nem az OTP-t vették csak, az MTelekom forgalma is meghaladta a 7 milliárdot.
A több mint egy százalékkal gyengülő OTP- és MTelekom-részvény húzta pirosba a BUX-ot a pénteki kereskedés közepére.
A BÉT vezető indexe április 23-án délután egy órakor 12 637 ponton állt, 170 ponttal (1,3 százalékkal) a szerdai záróérték fölött.
Európa lefelé kezdett, Budapest azonban árral szembe úszik: az összes blue chip felfelé vette az irányt, így a BUX is pluszban jár.
Hatalmasat emelkedett szerdán az OTP, amely a Mol gyengélkedése ellenére is felhúzta a BUX-ot a nap végére.
Újra pluszban a BUX, a BÉT vezető indexe, amely hétfőn és kedden is mínuszban zárt, szerdán viszont a gyenge kezdés után erőre kapott.
Ott folytatja a Mol szerda reggel, ahol kedden abbahagyta: az április 21-i kereskedést bő öt százalékos mínuszban záró olajipari papír szerda reggel negyed óra esett közel öt százalékot.
A BUX a hétfői kereskedés félidejében három százalékos mínuszban várta a szebb folytatást, az OTP közel hat százalékot esett.
A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe enyhe pluszban zárt. Ma már nem csak az OTP-nek volt forgalma – vették a Molt a Richtert és a Telekomot is.
Az ég egy adta világon semmi nem történt pénteken - délután kettőig - a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX 1 százalékot emelkedett.
Bő három százalékos pluszban zárta a BUX a csütörtöki kereskedést, az OTP négy, a Mol 5,5 százalékkal drágult.
A BUX erősödött csütörtökön délelőtt, a BUX közel egy százalékkal javult. A vezető részvények mindegyike drágult.
Az összes hazai blue chip pluszban indított, így felfelé vette az irányt a BUX is, szembe haladva a vezető európai börzék indexeivel.
Hiába járt ma kétszer is 1 százalék körüli pluszban a BUX, nap végére elfogyott a lendület, s végül 0,7 százalékkal a tegnapi záróérték alatt, 12 212 ponton zárt a mutató.
A reggeli két százalékos mínuszból egy százalék közeli pluszba tornázta fel magát a BUX szerda kora délutánra.
Verőfényes napsütésben nyitott ki április 15-én a BÉT, a vezető részvények vegyesen mozogtak.
A forgalom kilencven százalékát adó OTP tartja nulla környékén a BUX-ot, a banki papír kedden délelőtt a 2700 forintot ostromolta.
Miközben az európai börzék masszív pluszban kezdtek, Budapest - elsősorban az OTP első percekben mutatott gyengülése miatt - lefelé indult.
Pénteken is örülhettek a részvényesek a Budapesti Értéktőzsdén, a Nyugat-Európában szünetelő tőzsdék melett kinyitó BÉT-en a BUX több mint egy százalékkal ment föl.
Elsősorban az OTP-papírok száguldása hajtotta az első percekben a BUX-ot, amely jobban kezdett, mint a szintén zöldben nyitó vezető európai börzék.