Fejbe lőtték egy kávézó előtt a legismertebb balkáni lánykereskedőt
A maffiavezér évtizedek óta kereskedett nőkkel, majd lecsukták, de szabadulása után azt állította, hogy legális üzletbe fogott.
A maffiavezér évtizedek óta kereskedett nőkkel, majd lecsukták, de szabadulása után azt állította, hogy legális üzletbe fogott.
Nujeen Mustafa szír kamaszlány kerekesszesként kelt át az Égei-tengeren, majd a Balkánon, és jutott el Németországba. Legutóbb egy brit közszolgálati csatornával osztotta meg az út során, többet közt Magyarországon szerzett tapasztalatait.
Mindig elfelejtjük, hogy van valami, ami a nemzeti színeknél fontosabb – állítja Danyi Zoltán, aki szerint egy háború nem akkor fejeződik be, amikor abbahagyják az erőszakot, hanem akkor, amikor el tudjuk temetni a halottakat. A dögeltakarító című, nemrég Mészöly Miklós-díjat nyert regény szerzőjével beszélgettünk identitásról, újrakezdésről, nemzeti érzésekről.
Angela Merkel elítélte a balkáni államok sorozatos határlezárását. Szerinte az EU-nak kéne a kérdésben döntenie, nem a tagállamoknak.
A külgazdasági és külügyminiszter Szófiából azt üzente, hogy gyakorlatilag létrejött a bolgár-macedón védvonal, miután Macedónia úgy döntött, hogy lezárja határait a migránsok előtt.
Magyarország kész segíteni a migránsok és menekültek útvonalán fekvő államokat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a nyugat-balkáni migráció által érintett országok vezetőinek vasárnapi brüsszeli csúcstalálkozóján.
A Balkán folyóira tervezett vízerőművek veszélyt jelenthetnek a fokozottan védett dunai galócák számára – figyelmeztettek természetvédők Ljubljanában.
Az elmúlt napokban kiderült, mennyi hatása van Brüsszelnek a balkáni országokban zajló folyamatokra: kevesebb, mint Washingtonnak.
Az Európai Bizottság elnöke szerint az amerikai elnök jobban tenné, ha nem lelkesedne annyira a Brexitért.
Húsz éve nem tapasztalt feszültség van a Balkánon, amely az utóbbi hetekben Macedóniában csúcsosodott ki - mondta Káncz Csaba, Balkán-szakértő az M1 aktuális csatornán.
A Macedóniában kormányon lévő jobboldali-nacionalista kormánykoalíció vezetője meghirdette a „de-sorosizáció” programját, s megkezdődött a magyar származású üzletember által támogatott szervezetek ellenőrzése. A szerbiai elnökválasztáson induló ellenzéki jelöltek is "Soros zsoldjában állnak" a regnáló kormány szerint.
A magyar rendőrök Szerbia déli határát fogják védeni.
Papp Károly országos rendőrfőkapitány készenléti szolgálatot rendelt el péntek délutántól a Bács-Kiskun és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Készenléti Rendőrség Határrendészeti Igazgatóság két határvadász bevetési osztályának hivatásos állománya részére.
A hőmérséklet napok óta fagypont alatt van, naponta mégis körülbelül ezer menekült lépi át a macedón-szerb határt, és az érkezők között sok a gyerek – számolt be a presevói befogadóközpontban tapasztaltakról az al-Dzsazíra balkáni irodájának tudósítója.
A nyugat-balkáni migrációs útvonallal kapcsolatos konferenciát tartanak az uniós belügyminiszterek október 8-i tanácsülésének alkalmából - jelentette be csütörtökön az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Luxemburg a Twitteren.
Ruhát tavaly sehol nem lehetett olyan olcsón kapni, mint nálunk, de olcsó az alkohol és a cigaretta is. Élelmiszert viszont drágábban vehetünk, mint a környező országokban.
A negyedik-ötödik legszegényebb ország vagyunk az unióban, a személyes fogyasztási szintünk alapján az ország Európa szegényebb feléhez, a Balkánhoz tartozik.
A napokban egy új horvát start-up légitársaság kezdi meg működését a zágrábi nemzetközi repülőtérről. Az Air Croatia frissen induló járathálózatának Budapest is része lesz. Zágráb és Budapest között egyelőre heti három alkalommal, kedden, csütörtökön és vasárnap üzemeltet az Air Croatia járatot, amit a légitársaság ATR 42 típusú repülőgéppel szolgál ki.
A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) megvásárolja a mexikói székhelyű CEMEX, S.A.B. de C.V. (CEMEX) horvátországi leányvállalatát, beleértve annak szerbiai, bosznia-hercegovinai, valamint montenegrói érdekeltségeit, a vételár megközelíti a 231 millió eurót.
Luka Bojovic a zimonyi-klán vezetője volt, aki Zoran Djindjic szerb miniszterelnök megölésében is közreműködött.