Andrással a Föld körül: ország, város, fiú, lány
András napja van, „A”-betűvel játszunk.
A belgiumi versenyen szerepelt a történelem a legidősebb olimpikonja.
Drámai mértékben csökken a belga állami cégek vezetőinek fizetése egy új törvénytervezet értelmében, amelyet pénteken vitatott meg az Elio Di Rupo kormányfő vezette kabinet.
Holtan találtak egy magyar származású kislányt Belgiumban. A négyéves Farkas Diana kedden tűnt el, szerdán pedig már csak holttestét találták meg az anya otthonában, a hűtőszekrényben - számolt be az RTL Híradó.
A közelmúltban ujjműtéten esett át Juhász Roland, a belga bajnok Anderlecht labdarúgója, aki ennek ellenére a magyar válogatott soron következő két barátságos mérkőzésén minden bizonnyal pályára léphet majd.
Belgium flandriai részén egyfajta magatartási kódexet készítettek a marokkói bevándorlóknak. A 17 oldalas füzetben egyebek mellett azt írják, hogy a flamandok békeszerető emberek, szeretik a csendet, és már este 10 órakor nyugovóra térnek - közölte összeállításában az EUobserver című brüsszeli hírportál. A bevándorlási miniszter a kódex orosz és török változatát is tervezi.
Valósággal sokkolta egy ismeretlen férfi egy belgiumi vonat utasait, amikor hangosító berendezésen át ezt közölte velük: "Üdvözöljük önöket az Auschwitzba induló szerelvényen".
Nem utaznak belga politikusok Ukrajnába a labdarúgó Európa-bajnokság idején - jelentették be szerdán.
Fliegauf Bence Csak a szél című alkotásáért elnyerte a belgiumi Open Doek filmfesztivál fődíját, a Canvas díjat - tájékoztatott a Magyar Filmunió.
A belgiumi Antwerpenben is van már olyan idegengyűlölő honlap, ahol bevándorlókkal kapcsolatban lehet bejelentést tenni. A szélsőjobboldali Vlaams Belang (Flamand Érdek) nevű párt hozta létre az oldalt. Ugyanilyen oldal működik Hollandiában is, és sokan kritizálták már.
Négyszáz rendőrt küldenek Brüsszelben a tömegközlekedési eszközökre, hogy szavatolják azok biztonságát, miután szombaton egy ártalmatlannak tűnő koccanásos baleset után halálosan bántalmazták a közlekedési vállalat helyszínelő ellenőrét.
Belgium egyik leghíresebb egyetemi városában, a Brüsszelhez közeli Leuvenben tartottak gyászszertartást csütörtökön a múlt heti svájci buszszerencsétlenség áldozatainak emlékére.
Országos gyásznapot tartanak pénteken Belgiumban és Hollandiában a svájci buszbalesetben elhunyt 28 ember emlékére.
Egyelőre rejtély, hogy mi okozhatta a belga busz kedd esti svájci balesetét, amelyben 28 ember, köztük 22 gyerek meghalt, 24 gyermek pedig megsérült. Brüsszeli közlés szerint a sofőrök nem lehettek kimerültek, a busz pedig minden korszerű biztonsági felszereléssel el volt látva.
Az egyik belgiumi bíróságon nézett szembe újra volt barátjával egy 48 éves nő, akit kénsavval fújt le az 57 éves, nős férfi, miután szakított vele. Patricia Lefranc arca teljesen tönkrement: majdnem kilencven műtéten van már túl, az orrcimpája egy része még hiányzik. Valószínűleg azt pótolják majd utoljára az arcán.
Belgiumban egy öngyilkosságra készülő autós megsebesített nyolc rendőrmotorost.
Belgium, Csehország és Hollandia leállította az Iránból származó olajimportot, Görögország, Spanyolország és Olaszország pedig csökkentette vásárlásait - közölte hétfőn az Európai Bizottság egyik szóvivője.
Egy partra vetődött ámbrás cetből állítanak elő biobenzint Belgiumban.
A reggeli órákban partra vetődött egy 13 méteres, több mint 30 tonnás ámbráscet a belgiumi Heistben. A bálnát súlyos sérülései miatt már nem sikerült megmenteni. Fotók.
Általános sztrájk bénította meg Belgium életét hétfőn, az európai uniós csúcstalálkozó napján.