#Belgium



Féltékenységből tette tönkre riválisa ejtőernyőjét - videó
 

Féltékenységből tette tönkre riválisa ejtőernyőjét - videó

Akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat az a 26 éves belga lány, aki egy flamand bíróság szerint négy éve féltékenységből elvágta ejtőernyős társa, egy 38 éves nő felszerelésének zsinórjait - írja a BBC. A szerelmi háromszögön belül riválisnak tekintett áldozat több mint négyezer méteres zuhanás után szörnyethalt, az esést pedig teljes egészében rögzítette a sisakjára rögzített kamera.

hvg.hu hvg.hu


Nincs jövője a belga államnak a legnépszerűbb flamand párt vezetője szerint
 

Nincs jövője a belga államnak a legnépszerűbb flamand párt vezetője szerint

A Der Spiegel című német hetilapnak nyilatkozva De Wever Európa betegének nevezte hazáját, a francia ajkú vallonokat pedig - akikre a holland ajkú flamandok egy része a flamandok által eltartottként tekint - pénzügyi infúzióra kapcsolt szenvedélybetegekhez hasonlította. "Belgium nem működik többé, Belgium bukott ország", amelynek már nincs jövője - mondta a flamand nacionalista politikus. Bírálta ráadásul a hagyományosan az ország egységét jelképező királyt is, mert "nem úgy gondolkodik, mint mi, flamandok".

MTI MTI









Közel 500 panasz érkezett a belga egyházi pedofíliát vizsgálókhoz
 

Közel 500 panasz érkezett a belga egyházi pedofíliát vizsgálókhoz

Közel 500 panasz érkezett Belgiumban ahhoz a vizsgálóbizottsághoz, amelynek feladata a katolikus egyházi személyekhez kötődő szexuális visszaélések feltárása volt. A bizottság - amely június végén feloszlott, miután a rendőrség lefoglalta dossziéit - pénteken hozta nyilvánosságra jelentését.

MTI MTI



Belga újságíró: Hitler nem volt
 

Belga újságíró: Hitler nem volt "árja"?

Egy belga újságíró megvizsgáltatta Hitler rokonainak DNS-ét, és arra az eredményre jutott, hogy az egykori náci vezér genetikai térképe szerint ősei berberek, szomáliaiak, sőt, akár askenázi zsidók is lehettek, de legkevésbé németek.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI

Munka Belgiumban: mire kell figyelni?
 

Munka Belgiumban: mire kell figyelni?

Belgium egy etnikailag és nyelvileg megosztott nyugat-európai ország, melynek három hivatalos nyelve van: a flamand, a francia és a német. 2009 májusában nyitotta meg munkaerőpiacát az újonnan csatlakozott tagországok munkavállalói előtt, így már a magyar állampolgárok is munkavállalási engedély nélkül, szabadon dolgozhatnak Belgiumban.

unknown unknown


Belgium átvette az EU-elnökséget
 

Belgium átvette az EU-elnökséget

A gazdasági válság leküzdését célzó lépések, a szociális ügyek és a foglalkoztatás kérdései állnak a július 1-jén kezdődött féléves belga EU-elnökség figyelmének előterében - mondta Yves Leterme ügyvezető belga miniszterelnök pénteken Brüsszelben, José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján.

MTI MTI