#Belgium

Lemondott Belgiumban a pártok között közvetítő szenátor
 

Lemondott Belgiumban a pártok között közvetítő szenátor

Lemondott megbízatásáról Johan Vande Lanotte szenátor, miután több érintett párt nem fogadta el tárgyalási javaslatait. Lanottet II. Albert király még ősszel azzal bízta meg, hogy próbálja előmozdítani a tavaly június óta eredménytelen koalíciókeresési folyamatot Belgiumban.

MTI MTI


Molesztáló apácák a pácban - megindult a nyomozás
 

Molesztáló apácák a pácban - megindult a nyomozás

Belgiumban nyomozást indítottak az apácák által vezetett Stella Maris otthon ellen, mert a gyanú szerint gyerekeket molesztáltak az intézetben - jelentette be hétfőn az ország délnyugati részén lévő Courtrai város ügyészsége.

Hírszerző/FH Hírszerző/FH

Cenzúrázták a huszárnak öltöztetett, brüsszeli pisilő fiút
 

Cenzúrázták a huszárnak öltöztetett, brüsszeli pisilő fiút

Magyarország január elsején kezdődő európai uniós elnökségének tiszteletére a következő hat hónap során többször is magyaros ruhákba öltözik majd Brüsszel világhírű jelképe, a pisilő kisfiú, azaz a Manneken Pis. Minderről a hvg.hu is beszámolt, sőt arról is, hogy január 3-án rögtön huszár egyenruhába bújtatták az apró szobrot.

hvg.hu hvg.hu


Páros eutanáziát hajtottak végre egy gyógyíthatatlan házaspáron
 

Páros eutanáziát hajtottak végre egy gyógyíthatatlan házaspáron

Páros eutanáziát hajtottak végre Belgiumban egy idős, gyógyíthatatlanul beteg házaspáron, akiket kívánságuknak megfelelően egyszerre segítettek a halálba - jelentette a La Libre Belgique című belga napilap hétfőn. Ez volt az első példa az országban a "kegyes halál" kettős alkalmazására.

MTI MTI

Megduplázódhat az európai mentőalap garanciáinak összege
 

Megduplázódhat az európai mentőalap garanciáinak összege

Az euróövezeti államok vezetői a jövő heti találkozójukkor várhatóan az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) garanciáinak megduplázásáról döntenek majd, és ennek köszönhetően a mentőalap teljes, 440 milliárd eurós összege felhasználhatóvá válhat sürgősségi hitelek folyósítására - mondta Didier Reynders, Belgium pénzügyminisztere pénteken.

MTI MTI







A politikai tétlenség ellen tüntettek a belgák
 

A politikai tétlenség ellen tüntettek a belgák

A politikai elit tétlensége ellen tüntettek vasárnap délután a belga főváros lakói. A tavaly júniusban megrendezett választások óta ugyanis képtelenek koalíciót alkotni a nyertes politikai erők, így az elmúlt fél évben egy ügyvivő kormány, élén Yves Leterme-mel, vezette Belgiumot.

hvg.hu hvg.hu

Száz százalék alatt a belga államadósság
 

Száz százalék alatt a belga államadósság

Mégsem haladja meg a lélektani határnak tekintett 100 százalékot Belgium GDP-arányos államadóssága, és a deficit is kisebb a korábban számítottnál a pénzügyi és politikai válsággal küszködő brüsszeli kormányzat szerdán közölt adatai szerint.

MTI MTI

 

"Magyarország többször bizonyította kötődését a szabadsághoz"

Az EU az elmúlt időben dinamikusabbá vált, ezt Magyarország a következő félévben, soros elnöksége alatt tovább erősítheti - mondta Yves Leterme belga miniszterelnök csütörtökön a Parlamentben, mielőtt átadta az elnökségi zászlót Orbán Viktor miniszterelnöknek. Utóbbi pedig arról beszélt, hogy a magyarok úgy tekintenek 2011-re, mint az ország megújulásának évére.

MTI MTI