Annyira bosszantották a nézők a Blur énekesét, hogy elkáromkodta magát
Damon Albarn nem volt maradéktalanul elégedett a Coachella-látogatók lelkesedésével.
Damon Albarn nem volt maradéktalanul elégedett a Coachella-látogatók lelkesedésével.
Feltűnően sok „nagy öreg” adott ki zseniális albumot 2023-ban, amelyek szépen fel is kerültek a hvg.hu idei Top10+1-es listájára, de érdemes figyelni a Londonba költözött íreket is, mert ilyen konstellációban feltűnően érdekes dolgok születnek. Van mellettük japán surf-rock, negyvenhárom éve ténykedő metálegyüttes é felkerült a millenniálok Lana Del Reybe oltott Anna Calvija is.
A The Ballad of Darren komoly, fajsúlyos lemez, de van rajta tíz per tízes popsláger is.
A brit zenekar európai turnéra indul a nyáron.
Egyelőre csak egy program szerepel az újra együtt zenélő britpop formáció naptárában: ez egy stadionkoncert a londoni Wembley-ben.
Valami nehezen körülírható veszteségről, egy eltűnőben lévő, legalábbis végletesen átalakuló világról mesél legújabb albumán Damon Albarn, akinek The Nearer The Fountain, More Pure the Stream Flows című nagylemeze egy újabb tónus a művész eddig is színes alkotói palettáján.
A Google algoritmusa mostantól képes lesz valós időben elmosni a felhasználó hátterét egy konferenciahívás közben. A cég viszont jelezte: ez lassítani fogja a gépet.
Nem kell többé se rendet rakni, se megfelelő hátteret keresni a videóhívások lebonyolításánál: a Skype fejlesztői egy ügyes trükkel teszik láthatatlanná mindazt, ami a háttérben van.
Ha az elmúlt 30 év könnyűzenei reneszánsz emberének nevezzük, egy kicsit sem túlzunk. Elmondjuk miért.
Hiába tarolta le megint a zenei világot Adele, az igazán izgalmas produkciók épp hozzá képest voltak sokkal merészebbek. 2015 olyan év volt a zenében, amikor főként az önazonosság és a személyesség eredményezett kiemelkedő dalokat. Tovább folytatódott a női dalszerzők előretörése (listánkban hét önálló női előadó is szerepel), és különösen fontos időszaka volt ez a hiphopnak, főleg, hogy az év - szerintünk - legjobb lemeze újradefiniálta a műfajt.
Sokáig titkolták, hogy készül, sőt azt mondták, hogy soha nem lesz belőle semmi, most mégis itt van: 12 év után ad ki új albumot, s 16 év után első alkalommal jelentetett meg eredeti felállásában új dalokat tartalmazó nagylemezt az elmúlt 25 év egyik legfontosabb angol zenekara, a Blur. Meghallgattuk, megírtuk.
Nem csak egy új dalt tettek közzé a hamarosan megjelenő nagylemezükről, de a Los Angeles-i rajongóknak még fagyit is osztogatnak.
A nagyon titokzatos, különleges albumbemutatóra egy kis londoni klubban kerül sor.
A The Magic Whip című albumot Hong Kongban vette fel a zenekar. A legendás együttes ezzel tizenkét éves szünetet tör meg.
A Song 2-nak vagy a Blue Monday-nek fogósabb az eleje? Egy brit magazin összeszedte minden idők legjobb popzenei intróit. Önnek melyik a saját kedvence?
Intim hangulatú és lebilincselő, egyszerre komoly és játékos, összefoglaló jellegű lemezt jelentetett meg a kortárs brit popzene egyik legfontosabb személyisége. Lemezkritikánk az Everyday Robots-ról.
„A britpop szóról a pezsgő jut eszembe" – mondta nyáron a hvg.hu-nak Alex James. Akkor jó poénnak tűnt, de azóta levédette italgyártáshoz ezt a kifejezést.
Sziget után Berlin Festival, Nick Cave után Björk, a Deák tér után Potsdamer Platz – a nyári fesztiválszezon méltó zárásaként szeptember 3. és 7. között öt napig Berlin még koncentráltabban volt a kortárs (elektronikus) zene fővárosa mint eddig.