Brüsszeli újságírók szövetsége: vissza kell vonni a magyar médiatörvényt
A magyar médiatörvény a javasolt módosítások mellett is veszélyezteti a sajtószabadságot – áll a brüsszeli újságírókat tömörítő szövetség csütörtökön kiadott közleményében.
A magyar médiatörvény a javasolt módosítások mellett is veszélyezteti a sajtószabadságot – áll a brüsszeli újságírókat tömörítő szövetség csütörtökön kiadott közleményében.
Megállapodott Magyarország és az Európai Bizottság a médiatörvény módosításában. A kormány a kiegyensúlyozottság, a külföldi tartalmak bírságolása, a regisztrációs kötelezettség és a sértő tartalmak tekintetében is engedett az Európai Uniónak. Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár szerint a módosított javaslat nem más, mint amit eredetileg szerettek volna.
A "Tánclépésekkel Európában" nevet viselő jótékonysági rendezvény 2011-ben megkapta az Európai Unió Tanácsának hivatalos magyar elnökségi programja címét. A bál céljai voltak: bemutatni a magyar kultúrát, ételeket, zenét és táncot, valamint népszerűsíteni Magyarországot. Fotóriporterünk a helyszínen járt.
Hétfő este az egyik metróvezetőt megtámadta a szerelvény egyik utasa, és eltörte a karját. Az incidensben egy biztonsági őr is megsebesült, ezért sztrákba léptek a tömegközlekedési dolgozók.
A magyarok nagyon sikeresen pályáztak a brüsszeli uniós állásokra az utóbbi években, pedig a verseny rendkívül erős volt, a meghirdetett állásokra több mint százszoros volt a túljelentkezés - mondta Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke pénteken Budapesten.
A tervezet a hétfőn megtárgyalt elemekre koncentrál, a tárgyaláson elsősorban Neelie Kroes korábbi levelében szereplő témákról volt szó Brüsszelben.
Bizalmas adatokhoz való hozzáférés, titoktartási kötelezettség, nemzetbiztonsági átvilágítás. A hvg.hu uniós tolmácsokkal beszélgetett arról, milyen úgy dolgozni, hogy minden egyes szónak óriási tétje lehet.
A médiatörvényről egyeztető magyar szakértői küldöttség ma utazik Brüsszelbe.
Az euróövezet versenyképességét javító paktum megkötésére tett javaslatot pénteken Brüsszelben Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök.
Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár szerint ugyan a "médiahelyzet" körüli "botrány" nem könnyíti meg a magyar elnökség dolgát, a szakmai munkát nem hátráltatja.
A kijevi ügyészségnek olyan információi vannak, hogy a volt kormányfő az utazást arra használná fel, hogy elszökjön az országból.
Az Európai Uniónak el kell kerülnie, hogy belső vitáiban szembeállítsák a versenyképességet és a szolidaritást, mert akkor az utóbbi veszíteni fog - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Brüsszelben, az Európai Bizottságnak az unió felzárkóztatási (kohéziós) politikájáról rendezett konferenciáján.
Giampaolo Di Paola olasz tengernagy, az atlanti szervezet katonai bizottságának elnöke Brüsszelben úgy fogalmazott: a NATO vezette afganisztáni nemzetközi erő (ISAF) átvette a kezdeményezést Afganisztánban, és a lázadók visszaszorulóban vannak.
Pálffy István szerint a meghallgatások három napja megnyugtatta Európát, a magyar miniszterek és államtitkárok semmi kétséget nem hagytak és megmutatták, hogy méltóképpen tudják vezetni az uniót.
EU-elnökségünk fél éve alatt lehetőséget kap az ország, hogy kulturális fronton javítson imázsán, és bár a kultúrtörténeti szőnyeg csúszósra sikerült, a milliárdos büdzséből futja politikamentes programokra is. Megnéztük, mit kínálunk Brüsszelben és idehaza.
Navracsics Tibort szerdán az EP-ben bizottsági meghallgatáson faggatták.
Mose Kantor veszélyesnek nevezte azt a tendenciát, amelyet szerinte a Jobbik térnyerése és befolyása jelez.
Orbán Viktor kedden a Nemzetközi Holokauszt Emléknap brüsszeli konferenciáján találkozik az Európai Zsidó Kongresszus elnökével - tudta meg a hvg.hu.
Gyurcsány Ferenc a blogján azt írja, hogy Orbán a strassbourgi beszéde miatt végleg kiiratkozott az európai politikusok klubjából.
Schmitt Pál köztársasági elnök kedden kétnapos látogatásra Brüsszelbe utazik, ahol találkozik II. Albert királlyal, megbeszélést folytat Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével; Jerzy Buzekkel, az Európai Parlament elnökével és José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével, valamint részt vesz a magyar EU-elnökség brüsszeli kulturális nyitórendezvényén - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) hétfőn.