EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A magyarok nagyon sikeresen pályáztak a brüsszeli uniós állásokra az utóbbi években, pedig a verseny rendkívül erős volt, a meghirdetett állásokra több mint százszoros volt a túljelentkezés - mondta Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke pénteken Budapesten.
Az intézményközi kapcsolatokért felelős biztos tájékoztatása szerint a 2004-es EU-csatlakozás óta Magyarországról 661 ember lett a brüsszeli tisztviselői gárda tagja, ez 133 százalékkal több az ország eredeti, 499-es keretszámánál. "Magyarország e tekintetben a legsikeresebben teljesítők egyike volt" - mondta. Az EU-biztos figyelemre méltónak mondta, hogy a tíz új tagállamból felvett tisztviselők 62 százaléka egyetemi végzettséghez kötött posztra került. Elsősorban fiatal, harmincas éveikben járó szakemberekről van szó. A pályázóknak nagyon kemény feltételeknek kellett megfelelniük, az idegen nyelvek magas fokú ismeretén kívül tisztában kellett lenniük az EU-intézmények működésével és az aktuális politikai kérdésekkel is.
Sefcovic azt is elmondta, hogy a brüsszeli tisztviselői állomány nemek szerinti megoszlása most először fordult meg a nők javára: az alkalmazottak több mint fele már a gyengébb nem tagja. Ebben nagy szerepet játszott, hogy az új EU-tagállamokból érkezettek kétharmada nő. Az EU-biztos szerint nem kell attól tartani, hogy az Európai Unió a gazdasági válság után a kétsebességű integráció felé veszi az irányt, a közösség szerinte nem válik szét két csoportra, az élmezőnyre és a mögöttük kullogókra. Sefcovic az MTI-nek adott interjúban rámutatott: az Európai Unió alapkoncepciója a 27 tagállam közös munkájára épül, az elfogadott intézkedéseknek az összes ország érdekeit kell szolgálniuk.
"Nem hiszem, hogy a pénzügyi krízis mellett az EU intézményi válságáról is beszélni lehet, arról van szó, hogy most alakítjuk ki a Lisszaboni Szerződés nyújtotta új jogi keretek működését" - mondta. Az Európai Bizottság, a Tanács és az Európai Parlament szerepe és működése is megváltozott, az EU szervei között érthetően feszültségek vannak - jegyezte meg. Sefcovic meggyőződése szerint a második Barroso-bizottság a pénzügyi válság és az új szerepek ellenére jól teljesített 2010. februári hivatalba lépése óta, a korábbi években elképzelhetetlen, nehéz döntések születtek. A szlovák EU-biztos szerint a soros magyar EU-elnökség vezető szerepet játszhat a tagállamok költségvetésének összehangolását célzó európai szemeszter menetének kialakításában. Azt mondta, néhány éve még szó sem lehetett volna egy ilyen szemeszter napirendre tűzéséről, illetve a gazdasági kormányzásról, a tagállamok gazdasági politikájának szoros összehangolásáról.
Sefcovic a 2011. első félévi soros magyar EU-elnökség első budapesti parlamenti rendezvényére, a COSAC elnökségi találkozóra érkezett a magyar fővárosba. Az EU-biztos a nemzeti parlamentek európai ügyi bizottságainak képviselői előtt a Parlament felsőházi termében tájékoztatást ad az Európai Bizottság idei munkaprogramjáról, valamint az Európai Bizottság és a nemzeti parlamentek kapcsolatainak időszerű kérdéseiről.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Átvette a főváros rendőrsége fölött az ellenőrzést, és a washingtoni Nemzeti Gárda katonáit küldte az utcára Donald Trump, akinek mindezt lehetővé teszik a törvények. És az is igaz, hogy Washingtonban súlyos probléma a bűnözés, a lépés mégis az elnöki erőfitogtatás újabb példája.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Az orosz területek sérthetetlenségéről az alkotmány rendelkezik, ezért nincs miről beszélni.
Szijjártó Péter felháborodott.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.