#Brüsszel







Orbán bízik a magyar gazdaság sikertörténetében

Kifejezetten biztatóak a foglalkoztatásról szerdán közölt magyarországi adatok - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Brüsszelben, az úgynevezett európai üzleti csúcstalálkozó színhelyén a sajtónak nyilatkozva. Ma 18-20 ezerrel dolgoznak többen, mint egy évvel ezelőtt - emelte ki.

MTI


Szankciókat vet be Szíria ellen az EU

Az Európai Unió megkezdi a fegyverszállítási embargóra is kiterjedő szankciós intézkedések előkészítését Szíriával szemben, amelynek vezetése brutális erőszakot alkalmaz az ellenzéki tüntetők ellen - közölték pénteken Brüsszelben uniós diplomaták a 27 tagország nagyköveti szintű egyeztetése után.

MTI


Békesi: irreális kívánságlista az Orbán-kormány konvergenciaprogramja

A brüsszeli hivatalok legalacsonyabb beosztású munkatársai fejében is szeget fognak ütni a konvergenciaprogram egyes, a valóságtól messze elrugaszkodott számai – véli Békesi László közgazdász, volt pénzügyminiszter, aki szerint a jelenlegi tervezet csak azt igazolja, hogy a Fidesz jól tudja, mit kell ígérni Brüsszelnek és a befektetőknek – olvasható a Népszavában.

MTI

Kína kész többet befektetni Európában

Kína készen áll, hogy több pénzzel segítsen stabilizálni az euróövezetet, újabb államkötvény-vásárlások révén - közölte csütörtökön Brüsszelben Szung Cső (Song Zhe), kínai uniós nagykövet.

MTI




Újabb brüsszeli fejcsere a Fidesztől

A magyar soros EU-elnökség végeztével a Fidesz-kormány lecseréli az Európai Unióhoz rendelt állandó képviselő-helyettes diplomatáját, Varga Ágnest - tudta meg a hvg.hu.

Folk György / Brüsszel


Beszólt Európának és „megvédte a magyarokat” Orbán

Több uniós tagállamnak és Brüsszelnek is kemény szavakkal üzent soros uniós félévünk félidei értékelő sajtótájékoztatóján Orbán Viktor csütörtökön Brüsszelben. A miniszterelnök “a második félidő első öt perce után” állt a brüsszeli sajtó elé. Találkozott mindeközben José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság, Jerzy Buzekkel, az Európai Parlament és Herman van Rompuyjel, az Európai Unió Tanácsa elnökével is.


Kovács: Brüsszelben rájöttek, hogy Orbán az udvarias jelzéseket nem veszi komolyan

Nem a magyar kormány hibája, hogy késhet Horvátország uniós tagfelvétele és Románia, valamint Bulgária schengeni csatlakozása, a magyar uniós elnökség alatt ugyanakkor több kérdésben is előrelépés történt - nyilatkozta a 168 Órának Kovács László volt szocialista külügyminiszter, aki ennek ellenére úgy véli, az Orbán Viktor által uniós szinten provokált harc súlyos károkat okoz az országnak.

hvg.hu

Mi látszik Brüsszelben az alkotmányozásból?

Noha az Európai Parlament hétfői szakbizottsági döntése után nem került a magyar alkotmányozás témája a plenáris ülés elé, a rohamtempóban készülő szöveg számos nemzetközi szervezetet és politikai erőt éles kritikára indított. Lehet-e akkora külső nyomás, amely módosításokra veheti rá a kormányt?

unknown