175 milliárd lehet a brókerbotrányok miatti kártérítés
Ekkora céltartalékot képzett a Beva, a legtöbbet a Quaestor viszi.
Ekkora céltartalékot képzett a Beva, a legtöbbet a Quaestor viszi.
Matematikailag állítólag megvan a Buda-Cash ügyfeleinek vagyona, mégsem juthatnak hozzá. Sőt a hatóságok döntései esetenként veszteséget okoznak nekik, amiért senki sem felel.
Nyolcvanmillió forintot és muzeális részvényeket is elvitt a rendőrség a Buda-Cash páncélszekrényeiből, amit profi kasszafúróval töretett fel – írja az e heti HVG.
A Blikk azt írja, hogy családi kötelék fűz egy befolyásos kormánypárti képviselőt a Buda-Cash Brókerház vezetőjéhez. A lap szerint Hargitai János KDNP-s képviselő lánya a brókercég vezérigazgatójának, Tölgyesi Péternek az élettársa, aki március elejétől előzetes letartóztatásban ül. Gyermekük is született. Hargitai János azt mondta, hogy a lánya semmit sem sejtett, a brókerbotrány váratlanul érte őket.
A Buda-Cash-ügy három gyanúsítottjának, valamint a Hungária Értékpapír Zrt. gyanúsítottjainak meghosszabbították az előzetes letartóztatását, a Quaestor-ügy gyanúsítottjainak előzetes letartóztatása pedig jogerőre emelkedett - értesült az M1 Híradója hétfőn.
Közel kétmilliárd forintot oszt szét a kormány azon önkormányzatok között, amelyeknek a Buda-Cash tulajdonosi csoportjához köthető DRB Bankcsoportnál ragadt bent pénzük.
A Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolása során a hitelezői igények benyújtására rendelkezésre álló 40 napos határidő április 14-én telik le, az eddig a napig postára adott hitelezői igények határidőn belüli igényként kerülnek nyilvántartásba.
A kormány döntött arról, hogy 84 önkormányzatnak ad közel 2 milliárd forintot, a magánszemélyeket érintő kártalanítási értékhatárt szeretnék 30 millió forintra felemelni. Szeptembertől a bölcsődés és általános iskolás gyerekek jó része ingyen étkezik.
Az Országgyűlés mai ülésén a képviselők ismét a kormánynak tehetnek fel kérdéseket, amelyek közül több is a brókerbotrányt érinti.
Valóban ügyes miniszter Szijjártó Péter, mert az eddigi információk szerint egyedül neki sikerült kimenteni a tárcája pénzét abból a Quaestor-csoportból, melynek vezetője jó viszonyt ápolt a tárcavezetővel. Nem sikerült viszont a mentőakció a Földművelési Minisztériumnak, az önkormányzatoknak, vagy a 28 ezer ember megtakarítását kezelő Honvéd Egészségpénztárnak. Pedig az utóbbi a külügyhöz hasonlóan időben lépett, de a felügyelet beavatkozott és az utolsó percben visszamenőlegesen törölte a tranzakciót.
Mintegy 3700 dolgozó aggódhat a munkájáért a brókerbotrány három főszereplőjéhez köthető 229 vállalkozásnál. A cégadatokat átvizsgáló Opten Kft. adataiból ugyanakkor az is kiderül, hogy a Buda-Cash, a Quaestor és a Hungária Értékpapír Zrt. cégcsoporthoz kapcsolható cégek európai uniós pályázati forrásokat is szereztek, és több közbeszerzésen is megbízáshoz jutottak.
A Népszabadság szerint a külügyi tárcán kívül még egy minisztériumnak lehetett olyan vállalata, amely brókercéghez helyezett ki pénzt. A lap szerdai számában egy kormányzati forrásra hivatkozva azt írják, hogy a Földművelésügyi Minisztérium egyik cége lehet ilyen ügyben érintett, és nem a Quaestornál, hanem egy másik brókercégnél szorult be több százmillió forintja.
Orbán szerint hiányzik egy olyan modern kincstári rendszer, ami biztosítaná a közpénzek "parkoltatását". A kormányfő a brókerbotránnyal kapcsolatban azt mondta a Kossuth rádióban, hogy a kormány nem tud felelősséget vállalni azért, hogy az igazságszolgáltatás milyen teljesítményt nyújt. Áfacsökkentésről, egykulcsos szja-ról nem beszélt. A paksi atomerőmű megépítése szerinte az uniós közbezerzési szabályok szerint történik, ő pedig azt az utasítást adta, hogy az áttekinthetőség szempontjából a finn modellt vegyék például.
A Fővárosi Törvényszék jogerősen is helybenhagyta a Buda-Cash-ügyben érintett három ember előzetes letartóztatását – közölte a törvényszék sajtóosztálya csütörtökön.
A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak és háttérintézményeinek nem volt semmilyen törvénytelen információja a Quaestor pénzügyi helyzetéről – közölte a tárca, hozzátéve: a pénzügyi vállalkozásnál vezetett értékpapírszámláját a Buda-Cash "bedőlése" után szüntette meg, ehhez hasonlóan járt el a háttérintézményként működő Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. is, amely a tőkéjét vette ki a Quaestortól.
Rogán Antal bizottsági elnök, az egyik előterjesztő azt kérte, hogy az ellenzéki képviselők a plénum előtt támogassák majd a házszabálytól eltérést, mert abban az esetben jövő kedden elfogadhatja az Országgyűlés a törvényt, amely még húsvét előtt hatályba is léphet.
A köztévé új csatornájának nyilatkozó kormányfő szerint meg kell óvni a "kimenekítéstől" a kártalanítás alapjául szolgáló vagyontárgyakat. Ha a parlament elfogadja a vagyonalapról szóló törvényjavaslatot, egy napon belül megszületnek a végrehajtási rendeletek, és azonnal megkezdődhet a vagyontárgyak zár alá vétele.
Valamiért nem fellelhető az igazságügyi tárca adatbázisában, hogy az egyik bedőlt brókercég, a Hungária Értékpapír 2013-as közgyűlése előbb tévesen adta le a könyvvizsgálóról hozott határozatot, aztán azt korrigálták.
Azok a befektetők, akiknek biztosítás alá eső követelésük áll fenn a Buda-Cash Brókerház Zrt.-vel szemben jövő péntektől egy évig nyújthatják be kártalanítási kérelmüket a Befektető-védelmi Alaphoz (Beva).
Több ezer Quaestor-károsult nem fogadja el, hogy elveszítette a megtakarítását, csoportba szerveződnek a Facebookon, tüntetéseket terveznek, feljelentést és panaszokat írnak. Az elmúlt hetekben százezrek kerültek hasonló helyzetbe a brókerbotrányok miatt, tömegek veszítették el a megtakarításaikat. A károsultak tisztán látásához összeszedtük az eddigi tudnivalókat.