"A Fidesz rendet tesz a befektetési szolgáltatóknál is"
A Fidesz a jövő héten nyújtja be a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amely szerint a brókercégek vezetőinek teljes személyes vagyonukkal kell felelniük a kártalanításért.
A Fidesz a jövő héten nyújtja be a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amely szerint a brókercégek vezetőinek teljes személyes vagyonukkal kell felelniük a kártalanításért.
Visszavonták a Buda-Cash-ügy miatt Elek István tiszteletbeli monacói konzuli címét – írja a Válasz.hu.
A múlt heti két brókerbukta után ez a hét is meghozta a magáét, ezúttal a Quaestor-kötvényeket kibocsátó cég esett össze, a befektetők instant – azaz por formájú – alkoholba fojthatják bánatukat. Távozik az RTL Klub vezére – az országból is. Startol a vasárnapi boltstop, részleteket azonban egyelőre senkivel nem osztott meg a kormány, sem a boltosokkal, sem a vásárlókkal. A hírek szerint Vas megyében hamarosan Land Rover és Jaguar autókat gyártanak, a Mecsek pedig Paks2 kiégett fűtőelemeit tárolhatja. Bár Vida Ildikó nem talált hibát magában, az Állami Számvevőszék mintha túlszaladt volna az elvárásokon: azt találta, hogy az adóhatóság sokszáz milliárdos bevétel elfolyását közelről nézte ölbe tett kézzel. Eközben éljen a banán. Gazdasági összefoglaló a hétről.
Kicsi a világ, éveken keresztül ugyanaz volt az auditor a két lekapcsolt brókerháznál. Tavaly aztán volt némi változás.
A Magyar Nemzeti Bank felügyeleti alelnöke szerint egyértelműen vizsgálni kell a könyvvizsgáló felelősségét a brókerbotrányban. Az MNB felügyeleti jogköre kizárólag a kibocsátási tájékoztatókra és a jogszabályban előírt tájékoztatási kötelezettségek betartására korlátozódik, ezért a könyvvizsgálókra fokozott felelősség hárul Windisch László szerint.
Köztörvényes lopás, hogy valaki 150 milliárd forint nem létező kötvényt elad az embereknek – mondja a Quaestor-botrányról Bilibók Botond, a Concorde Alapkezelő vezérigazgatója. Még ő és kollégái sem értik most, hogyan tudta megvezetni a felügyeletet a Quaestor az informatikai rendszer manipulálásával. A hallgatás itt és most egyenlő a felelősséggel, húzza alá, és nem csak a jegybanknak mint felügyelő hatóságnak van sara. Úgy tartja, bár a nagy riadalomnak vége, de a bizalmatlanság nem fog elmúlni egyhamar, az emberek gyanúval fognak tekinteni a pénzügyi eszközökre és kezelőikre.
A Fővárosi Törvényszék szerint jelenleg nem állapítható meg a Buda-Cash ügyében felmerült 60 milliárd forintos hiány oka - közölte Bánáti János, Tölgyesi Péter, a Buda-Cash egykori vezetőjének ügyvédje. A bíróság szerint jelenleg nincs adat arra, hogy a gyanúsítottak jogellenesen eltulajdonították volna a sértett bankoktól a pénzt.
Házkutatást tartanak a Quaestor cégcsoport budapesti székházában – erősítette meg az MTI értesülését szerda délután Tarsoly Csaba elnök-vezérigazgató jogi képviselője. Eközben a brókerbotrányok által érintett másik cég, a Buda-Cash ügyében elrendelték három személy előzetes letartóztatását.
A Buda-Cash vezérigazgató-helyettese a brókerház négy regionális bankjának a pénzéből négy nap leforgása alatt 62 milliárd forintért vásárolt értékpapírt egy Karácsony Miklós nevű ügyfélnek, aki azonban nem létezik -- írja a Népszabadság.
Három gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését indítványozta az ügyészség a Buda-Cash-ügyben – közölte a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője.
A jegybank által kirendelt felügyeleti biztos keddig adott időt a Buda-Cash ügyfeleinek arra, hogy befizessék a svájci frank árfolyamváltozásán elszenvedett veszteségüket – számol be a Világgazdaság.
Hétfőn kihallgatta a rendőrség T. Pétert, a bebukott brókerház vezérigazgatóját, és őrizetbe is vette. Csalással gyanúsítják, csak úgy mint a cég további két vezetőjét P. Zoltánt, Gy. Jánost és P. Gyulát - tudta meg a hvg.hu. Cikkünk megjelenését követően P. Zoltán kikerült az őrizetből.
A Buda-Cash kilenc dolgozóját vitték be a rendőrök hétfőn reggel – a rendőrség megerősítette a magyarnarancs.hu értesüléseit. A gyanúsítások minősítése személyenként eltér.
A rendőrség hétfőn délelőtt elkezdte a Buda-Cash két vezetőjének a kihallgatását, és vélhetően meggyanúsítják majd őket - tudta meg a hvg.hu.
A Jobbik a kialakult helyzetben a kármentést tartja a legfontosabbnak, továbbá azt, hogy azon magánszemélyek érintettségét, vagyonát górcső alá vegyék, akik vezetőként közreműködtek az ügyben.
A költségvetési bizottságban Matolcsy Györgyöt és Varga Mihályt hallgatta volna meg az ellenzék a Buda-Cash-ügyben. Ám a jegybankelnök és a nemzetgazdasági miniszter nem ment el, és a fideszesek is leszavazták a meghallgatásukat. A gazdasági bizottság is a Buda-Cash-botránnyal foglalkozik, az ülésen részt vesz többek között Veres János, korábbi pénzügyminiszter és Antali Károly, a Buda-Cash felügyelőbizottságának volt tagja.