#Budapest







Hirosimára emlékeztek Budapesten
 

Hirosimára emlékeztek Budapesten

Nemcsak a terror, az atomtámadás áldozatai és túlélői előtt kell tisztelettel adózni, hanem azok előtt is, akik a népek szabadságáért álltak ki - mondta szombaton a hirosimai atomtámadás 66. évfordulójára szervezett hajókiránduláson Budapesten Köteles György, a Magyar Békeszövetség elnöke.

MTI MTI

Schmitt Pál ígért először ingyen BKV-t és közúti Duna-alagutat
 

Schmitt Pál ígért először ingyen BKV-t és közúti Duna-alagutat

Tudta ön, hogy az ingyenes BKV és a Duna alatti közúti alagút ötlete nem a szocialistáktól, hanem Schmitt Páltól származik? És azt, hogy Medgyessy Péterhez hasonlóan Schmitt is ingyen adta volna a fiataloknak a nyelvvizsgát és a jogosítványt? Főpolgármester-jelöltként Schmitt Pál fejlesztésorientált programmal indult, kilenc évvel ezelőtti elképzeléseiből sok meg is valósult, annak ellenére, hogy a főpolgármesteri egyike azon kevés pozícióknak, amelyet Schmitt Pálnak nem sikerült megszereznie. Egyéves az "álamfő" - összeállításunk harmadik része.





Mi mentette meg Budapestet a
 

Mi mentette meg Budapestet a "gettósodástól"?

Budapesten is megjelent az a réteg, amely visszaköltözik, vagy ki sem költözik az agglomerációba - mondta Kocsis János Balázs városszociológus. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatója az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélekedett, hogy az új agglomerációs törvény segít összehangolni a főváros és az azt körülvevő települések életét.

InfoRádió InfoRádió



Újra nőni kezdett Budapest lakossága
 

Újra nőni kezdett Budapest lakossága

Már nem költöznek annyian az agglomerációba, mint tíz-húsz évvel ezelőtt, sőt, a folyamatos csökkenés után elkezdett növekedni Budapest lakossága. Azaz sokan visszajönnek, nem mindenkinek vált be a vidéki élet - hangzott el az MR1-Kossuth Rádió egyik műsorában.

hvg.hu hvg.hu




Bajban leszünk az új budapesti zászlóval
 

Bajban leszünk az új budapesti zászlóval

Alighanem saját, 20 éve elfogadott rendeletét fogja megsérteni a főváros augusztus 20-án, amikor a nemzeti ünnepen fel kell lobogóznia a város közterületeit a nemzeti és a fővárosi zászlóval - hívja fel a figyelmet a Népszava.

MTI/Népszava MTI/Népszava

Budapestre jön a kopt ortodox egyház feje
 

Budapestre jön a kopt ortodox egyház feje

Augusztus 19-én Magyarországra látogat III. Senuda pápa, az egyiptom kopt keresztény egyház vezetője, hogy megnyissa Budapest első kopt templomának kapuit - derült ki az al-Maszri al-Jóm című egyiptomi napilap internetes változatának hétvégi írásából.

MTI MTI