#Budapest












Budapestre jön a rocklegenda Clutch

2017-es klubkoncertje és a tavalyi Sziget fesztiválos fellépése után nyáron a Barba Negra színpadára érkezik a Clutch, hogy bemutassa Sunrise On Slaughter Beach című lemezét.

hvg.hu






Találomra, ruházat alapján választották ki áldozataikat a hétvégi csoportos támadások elkövetői

A múlt hét második felében egy magyarokból és külföldiekből álló vegyes társaság négy támadást hajtott végre Budapesten, találomra kiválasztott emberek ellen – derült ki a rendőrség hétfői sajtótájékoztatójából. Úgy fest, olyanokra támadhattak, akikről feltételezték, hogy a Kitörés Napja nevű neonáci rendezvényre érkeztek. Volt egy olyan támadás is szombaton, amelyet éppen a szélsőjobboldali rendezvényre érkezők követtek el. A rendőrség a támadók egy részét elfogta. A támadásokban nyolc ember sérült meg, hárman súlyosan.

hvg.hu


Budán három embert vertek meg szélsőségesek szombaton, minden ok nélkül

Őrsi Gergely a Széll Kálmán tér sarkán történt atrocitás után azt mondta, Budán nincs helye az erőszaknak és a gyűlöletnek. Szombaton szélsőjobboldaliak emlékeztek meg a kitörésre a budai várban és környékén, az elkövetők vélhetően a Betyársereg tagjai voltak, akik ezt megelőzően támadtak a csoportra, akiket antifasiszta tüntetőknek néztek – pedig ők csak ebédelni indultak.

hvg.hu