Magyar munkáltatói raboltak ki és bántalmaztak egy 20 éves nőt Tenerifén
A fiatalnak a támadás következtében betört az orra, a spanyol és a hazai hatóságok is intézkedtek.
A fiatalnak a támadás következtében betört az orra, a spanyol és a hazai hatóságok is intézkedtek.
Megtaláltak hét, gyermekotthonból elszökött fiatalt is.
A hatóság azt sem árulta el, hogy pontosan milyen gyanúval indítottak nyomozást az ügyben.
Az 58 éves áldozat holttestét napokkal ezelőtt találták meg, a rendőrség szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja.
„Határozottan visszautasítja” a rendőrség a tanártüntetésen történtekkel kapcsolatban, hogy bárkit is meg akartak volna félemlíteni.
A belvárostól Pesterzsébetig mindenhol kell forgalmirend-változásra számítani.
Leírták a rendőrök, hogyan találták meg az ellopott 4,5 millió forintos sneakert – végül a postánál.
Közel kétszáz üres borítékot találtak a rendőrök az orvosi rendelőkben tartott kutatás során az íróasztalfiókokban.
A diákot a mentők kórházba szállították.
Gyanúsnak találtak egy külföldről érkezett dobozt, ezért rendőrt hívtak a dolgozók.
A fiatalok csak rosszkor voltak rossz helyen, tévedésből tartották őket bent három napig a fogdán.
A portál egy ügyészségre érkezett bejelentésre hivatkozik, aminek a valóságtartalmát egyelőre vizsgálják.
Szállást 248 embernek kellett keresni.
A feltételezett elkövetőket három órán belül elfogták.
A rendőr alezredes Müller Cecília és az operatív törzs után Findusz, a macska oldalán bukkan fel.
Öt kiló heroint hoztak Siófokra, kilenc évet kaptak érte.
A negyvenéves férfit a helyszínen elfogták.
A felirat sorsáról egyelőre nincs hír.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte lapunkkal, hogy két gyanúsítottja van az ügynek.
Ő volt a második, akit egy órán belül ugyanabból az autómegosztós bérkocsiból szedtek ki a rendőrök.