Két hete sztrájkolnak a bolgár vasutasok
Bulgáriában két hete tart a vasutasok sztrájkja. A naponta nyolcórás munkabeszüntetés súlyos fennakadásokat okoz az ország közlekedésében.
Bulgáriában két hete tart a vasutasok sztrájkja. A naponta nyolcórás munkabeszüntetés súlyos fennakadásokat okoz az ország közlekedésében.
Bolgár mezőgazdasági gazdálkodók kedden mintegy kétszáz traktorral lezárták a főváros, Szófia központját.
Az E.ON német közüzemi cég 133 millió euróért eladta bolgár érdekeltségét a cseh Energo-Pro cégnek.
A mezőgazdasági támogatások korábban kialkudott megtartásáért napok óta tüntető bolgár gazdálkodók csütörtökön eltorlaszoltak két jelentős határátkelőt Románia, illetve Törökország felé. A gabonatermelők blokádja a Románia felé vezető egyetlen dunai határátkelőt érinti, valamint a török határnál levő Kapitan-Andreevo határállomást.
Nagyszabású tömegmegmozdulás volt szerdán Szófiában a jobbközép kormány megszorító intézkedései ellen, amelyek között szerepel a nyugdíjkorhatár emelése is.
Bojko Boriszov miniszterelnök is versenyben van az Év labdarúgója címért Bulgáriában.
Egy vasárnapi német lap értesülése szerint régebben a többi között Magyarországon is tartózkodtak azok a neonáci terroristák, akiket legkevesebb tíz, idegengyűlölet által vezérelt gyilkosság elkövetésével vádolnak.
A halálbüntetés visszaállítását követelte Bulgáriában a nacionalista Ataka párt és Lengyelországban a Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság (PiS). A balkáni országban pénteken elbukott a parlamentben ez a javaslat.
Bulgáriában komoly közlekedési káoszt okozott a vasutasok csütörtökön kezdődött 8 órás sztrájkja.
A kínai Great Wall Bulgáriában építi meg az első kínai autógyárat az Európai Unióban.
Bulgáriában 9,6 százalékra emelkedett a munkanélküliség októberben az előző havi 9,4 százalékról - közölte az ország munkaügyi minisztériuma csütörtökön. Egy éve októberben a ráta magasabb, 9,9 százalék volt.
Finnország visszavonta vétóját Románia és Bulgária schengeni csatlakozásával kapcsolatban. Már csak Hollandia támogatása szeükséges a csatlakozáshoz.
Nem tetszik a bolgároknak A feláldozhatók (The Expendables) szupersztárokat felvonultató akciófilm második részének forgatása - írja a bumm.sk magyar nyelvű híroldal.
A szlovák gazdaság 0,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben, Csehország és Bulgária GDP-je stagnált az előző negyedévhez képest - közölték a közép-európai országok statisztikai hivatalai kedden.
Középkori aranypénzek kerültek napvilágra Bulgáriában, Urvics várának feltárásakor.
A jobbközép kormányzó párt jelöltjét választották államfőnek Bulgáriában a nem végleges hivatalos eredmények szerint - közölte hétfőn a választási bizottság.
A jobbközép kormánypárt jelöltje győzött vasárnap a bolgár elnökválasztás második fordulójában a szavazóhelyiségekből kilépők megkérdezésén alapuló felmérések szerint.
Románia teljesítette a schengeni övezethez való csatlakozás összes feltételét, így az ország Schengen-tagsága "tisztesség kérdése" - mondta kedden újságíróknak José Manuel Barroso, miután megbeszélést folytatott Traian Basescu román államfővel Brüsszelben.
A bolgár elnök- és helyhatósági választásokon igen alacsony a részvétel - vasárnap délig a szavazásra jogosultak mintegy ötöde adta le voksát - jelentette a szófiai rádió.
Bírálta az Egyesült Államokat, Oroszországot és tizenöt másik európai országot, köztük Ausztriát, Bulgáriát és Csehországot is az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet, mert szerinte ezek az államok fegyverexportjukkal hozzájárultak arab országokban kirobbant tiltakozások elfojtásához.