Hajszálra a 3000-től az OTP
A borús piaci hangulatnak megfelelően mínuszban nyitott hétfőn a BUX is, az OTP betörni készül 3000 alá.
A borús piaci hangulatnak megfelelően mínuszban nyitott hétfőn a BUX is, az OTP betörni készül 3000 alá.
Megint nagyot esett a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, amit ma minden lefelé húzott. Az OTP rohamléptekkel közelít a 3000-es szinthez.
A BUX minimális nyereséget mutatott pénteken délelőtt. Az OTP vastag pluszban kezdte a kereskedés, köszönhetően az EBRD-bejelentésnek, a többlet azonban hamar olvadni kezdett.
A BUX óvatosan emelkedett kedden délelőtt, a mutató fél százalékkal hízott. A szakember szerint a következő napokban jól teljesíthet a Mol és a Telekom.
A vezető európai indexekhez képest nem állt rosszul a BUX hétfőn kora délután, a nap vesztesének az OTP tűnik.
A hajrában veszített a BUX: az index a pénteki kereskedés utolsó pár percében több mint 100 pontot esett.
A BUX alacsony forgalom mellett gyengült pénteken délelőtt. Elemzők hangsúlyozzák, hogy az amerikai szünnap miatt nem kell nagy dolgokra számítani a világ tőzsdéin.
Kicsit visszavett a kedden elvesztett sok száz pontból a BUX. Az indexet ma főleg az OTP húzta, míg a Richter ezúttal alulteljesítő volt.
Az elmúlt napok mélyrepülése után csütörtökön pluszban kezdtek Európa börzéi. A BUX különösen jól teljesített a kereskedés elején.
Eltérő várakozásokat fogalmaztak meg a csütörtöki részvénypiaci kereskedésre vonatkozóan az MTI által megkérdezett piaci szakértők.
Hatalmas forgalom mellett rég nem látott mértékben esett az OTP árfolyama. A bankpapír majd kéthónapos mélybe húzta a BUX-ot is
Mínuszban zárta a szerdai kereskedés első felét a BUX, a blue chipek közül egyedül a Mol lett drágább.
Bő egy százalékos mínuszban kezdte a hétfői kereskedést a BUX, a 15 000 pontos támasz egyelőre gyengének bizonyul. A BÉT vezető indexe július 6-án a nyitás után öt perccel már 1,3 százalékkal a pénteki zátóérték alatt, 14 693 ponton áll.
Régiónkban folytatják az esést a részvényindexek, nyugaton még gondolkodnak rajta, hogy ez már tényleg a rég megjósolt korrekció lesz-e.
A BUX több mint két százalékos veszteségét hozta a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, ami egyrészt a negatív nemzetközi hangulatnak, másrészt a Mol zuhanásának volt betudható.
Nem kezdtek jól csütörtökön az európai börzék. A BUX enyhe mínuszban indított, ám az első percekben folytatta az ereszkedést.
A nyitást követően és délelőtt nem várható jelentős elmozdulás csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén, a nap hátralévő részében pedig tengerentúli makrogazdasági adatok befolyásolják majd a kereskedést.
Szerény pluszban vágott neki a délutáni kereskedésnek a BUX július 1-jén.
A július 1-jei kereskedés első perceit bő egy százalékos pluszban zárta a második negyedévben közel 40 százalékkal emelkedő BUX.
A második negyedévet 38 százalékos pluszban, az időszak utolsó napját azonban emberes mínuszban zárta a BUX.