Mi történik Budapesten? Kozmetikáznak az alapok, emelkedik a BUX
Az alapok kozmetikázása húzza fel a BUX-ot, amely reggel óta enyhén esett, de még mindig a tegnapi záróérték fölött áll.
Az alapok kozmetikázása húzza fel a BUX-ot, amely reggel óta enyhén esett, de még mindig a tegnapi záróérték fölött áll.
A tegnapi szárnyalás után ma is pluszban kezdtek az európai indexek. Most nem csak Budapest, hanem az egész régió jól teljesít.
Szárnyalt hétfőn a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, amely még egy ilyen nap után ismét 16 000 pontig repülhet. Ma a Richter húzott.
A kereskedés elején emelkedésre várnak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a szakértők, a kereskedés befejezése azonban az amerikai piacok mozgásától függ.
A BUX a kereskedés végére a negatív tartományba süllyedt, a mutató 0,1 százalékos veszteséget mutatott záráskor. Az OTP remekül állta a sarat, árfolyama több mint két százalékkal emelkedett.
A BUX közel egy százalékos nyereséget ért el csütörtökön délelőtt. A régióban és egész Európát tekintve is felülteljesített. Az OTP közel két százalékkal javult.
A június 29-i kereskedés első ötven percét 1,5 százalékos pluszban zárta a BUX.
Viszonylag optimista hangulat uralkodik a pesti parketten: miközben a nyugati börzék ereszkednek, itthon az összes blue chip pluszban jár.
A BUX 2,5 százalékos nyereséggel zárta a napot, miután több pozitív hír is érkezett a piacra. A Mol és a gyógyszergyártók árfolyama valósággal robbant.
Enyhe pluszban állt a BUX délután kettőkor. A Fed ma esti kamatdöntése, illetve kommentárja mutathat irányt a következő hetekben a tőzsdéknek.
A Deutsche Bank megemelte mindkét BÉT-en jegyzett nagy gyógyszergyártó célárát, a befektetők pedig üdvözölték a döntést; a BUX húsz perccel a szerdai nyitás után fél százalékos pluszban állt.
Pluszban zárt kedden a BUX: a vezető részvények közül a Mol, az OTP és a Magyar Telekom is drágulni tudott, a Richter azonban süllyedt.
A Magyar Telekom és a Mol emelkedése sem tudta ellensúlyozni a Richter közel két százalékos esését, a BUX kedden egy hajszállal a hétfői zárószint alatt delelt. A BÉT vezető indexe június 23-án, délután egy órakor 14 688 ponton állt, 34 ponttal a hétfői záróérték alatt.
A tengerentúlon zuhanással ért véget a hétfő, amit Nyugat-Európában nem követett komoly esés, a BUX azonban lesiklópályára került.
A nyitásban mindenképpen csökkenést várnak, de a nap több részében sem számítanak jelentős változásra a Budapesti Értéktőzsdén a szakértők kedden.
Mínuszban kezdte a június 22-i kereskedést a múlt héten öt napból négyet ugyanígy záró BUX, a Magyar Telekom másfél százalékkal gyengült. A BÉT vezető indexe 20 perccel a hétfői nyitás után 15 122 ponton állt, 45 ponttal (0,3 százalékkal) a pénteki záróérték alatt.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfői kereskedésében nem látható egyértelmű irány. Nincs hír, amely megmozgatná a befektetők fantáziáját.
A részvénypiacon a múlt héten megtörni látszott a márciusi közepe óta tartó emelkedő trend, úgy tűnik elindul a piaci szereplők által már régóta emlegetett, lefelé irányuló korrekció.
Az utolsó percekben rántották le a BÉT vezető indexét: döntően a Mol árfolyamcsökkenése miatt pénteken – a hét folyamán negyedszer – mínuszban zárt BUX.
A BUX a kedvező nyugat-európai hangulat ellenére nem tudott érdemi nyereséget fölmutatni pénteken délelőtt. A Mol esett, a Richter lendületes emelkedést mutatott.