Zuhant az OTP, nem húzott a Mol-sztori
Az OTP zuhant a Mol napközben szárnyalt, de délutánra kihullottak a tollai - ma még az OMV kiszállása is kevés volt az üdvösséghez.
Az OTP zuhant a Mol napközben szárnyalt, de délutánra kihullottak a tollai - ma még az OMV kiszállása is kevés volt az üdvösséghez.
A Molnak köszönhetően pluszban delelt a BUX annak ellenére, hogy a nyugat-európai parketteken pesszimista volt a hangulat. A Mol-t ismét a felvásárlási sztori hajtotta.
Néhány perc alatt közel 500 ponttal emelkedett hétfő délelőtt a BUX, miután a BÉT 10 órakor újra engedélyezte a Mol kereskedését.
A BÉT pénteken a vezető európai indexekhez hasonlóan – csak nagyobb mértékben – esett péntek délelőtt és kora délután. Péntek délután fél kettőkor a BÉT vezető indexe 11 250 ponton állt, 2,75 százalékkal a csütörtöki záróérték alatt.
A BUX 0,4 százalékos többlettel állt a kereskedés első másfél óráját követően. A vezető részvények közül csak a Mol mutatott egy százaléknál nagyobb elmozdulást.
A fejlett piacok optimista befektetői hangulata a Budapesti Értéktőzsdén is tovább éreztetheti hatását pénteken az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
A BÉT vezető indexe csütörtökön egy óra előtt néhány perccel 11 489 ponton állt, 174,5 ponttal (1,5 százalékkal) a szerdai záróérték fölött.
Jól fogadták a piacok a hazai bankoknak nyújtott állami kölcsönt – a BUX felfelé indult főleg a bankpapírok erősödésének köszönhetően.
Hatalmasat emelkedett a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, amit ma főleg a Mol húzott, de nem panaszkodhat az OTP sem szerdai teljesítményére.
A BÉT vezető indexe a 11 000 pontos „álomhatár” fölött járt szerda délben, a Mol több mint öt százalékot erősödött.
Jelentősen csökken az OTP részvények súlya a BUX-ban, míg a Richter aránya számottevően emelkedik, és kisebb mértékben nő a Mol és a Magyar Telekom részesedése is; az új összetételű index-kosár április 1-jén lép életbe. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a félévente esedékes felülvizsgálat alapján meghatározta a részvényindexek új összetételét, amelyet honlapján tett közzé.
Erősen kezdett a BUX szerdán: fél órával a kereskedés kezdete után közel két százalékos pluszban járt.
Rendkívül erősen kezdett a Budapesti Értéktőzsde kedden, a reggeli agresszív felfutás azonban egy óra után kifulladt, és a BUX index meredek lejtőre került. Tizenegyre a mutató némileg a tegnapi záróérték alá csúszott vissza (holott másfél órával korábban 4 százalék körüli pluszban is járt), azóta pedig kisebb kilengésekkel 11 700 és 11 900 között mozog az index.
Több mint 10 százalékkal, 2.045 forintra emelkedett az OTP részvények ára hétfőn nem sokkal a zárás előtt, a papírok tőzsdei kereskedését néhány percre szüneteltették.
A hétvégén kialakult politikai válságot hétfőn emelkedő árfolyamok követték a Budapesti Értéktőzsdén, ami elsősorban az OTP piacát jellemző shortzárásoknak köszönhető.
A kormányválság első munkanapján a pénteken még szárnyaló BUX a vezető európai indexekkel ellentétes irányban indult el.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 464,65 pontos, 4,53 százalékos emelkedéssel, 10.719,01 ponton zárt pénteken.
A vezető európai és a régiós indexekre egyaránt rávert a BUX péntek délelőtt, az OTP kurzusa újra 1800 forint fölé emelkedett.
Az összes nagyforgalmú részvény árfolyama emelkedik a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).