Koronavírus: 29 áldozat, 2220 új fertőzött
46 162-re nőtt a járvány magyar áldozatainak száma.
46 162-re nőtt a járvány magyar áldozatainak száma.
Közel két és fél év telt el az új koronavírus első megjelenése óta, ám a kutatók még mindig keményen dolgoznak azon, hogy kiderítsék, hogyan hat a kórokozó az emberi szervezetre.
A civil szervezet pert indított az adatokért, mert a Nemzeti Népegészségügyi Központ nem tette közzé őket idejében.
Kórházban 1449 beteget ápolnak, 45-en vannak lélegeztetőgépen.
Összesen több mint 16 hónapon át volt folyamatosan koronavírus-fertőzött egy londoni páciens, aki ezután elhunyt. Orvosai szerint ez a leghosszabb dokumentált eset, ami a világjárvány során eddig előfordult.
A Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatói szerint a koronavírus-fertőzöttek 30 százaléka szenved a hosszú Covidtól.
Az infektológus arra számít, hogy a következő járványhullám enyhébb lesz, mint az eddigiek.
Csökkenőben az aktív fertőzöttek száma.
Kórházban 1603 beteget ápolnak, lélegeztetőgépen 47-en vannak.
Jelentősen csökkenhet a halálozás kockázata, amennyiben mesterséges intelligenciát vetnek be a szepszis (vérmérgezés) korai felismerésére.
Kórházban 1755 beteget ápolnak, lélegeztetőgépen 48-an vannak.
A városban már az élelmiszerellátás is akadozik.
Egy pandémia idején nagyon fontos betartani a higiénés szokásokat. A koronavírus miatt ismét zár alá került Sanghajban a legmodernebb módon emlékeztetik ezekre a lakosságot.
Nem sikerült többséget szerezni a kezdeményezéshez.
Egy kutatásban a stockholmi Danderyd kórház 375 dolgozóját tesztelték kétnaponta négy héten át.
Egy nemrég publikált svéd tanulmány szerint mélyvénás trombózis, stroke és tüdőembólia is nagyobb eséllyel alakul ki, ha valaki elkapja a koronavírust.
Elsősorban diákoknak készült az alábbi ingyenes online játék a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos tudnivalókról, de némi angoltudás birtokában bárki letesztelheti, mennyit is tud ebben a témában.
Kórházi ápolásra még mindig több mint 1700 covidos beteg szorul.
Egy időre fel kellett függeszteni a voksolást Dombóváron.
Két különálló kutatás számolt be erről. Az egyikben 22 ezer, a másikban 3 millió résztvevővel dolgoztak a szakértők.