Varázsgomb kerül a Chrome-ba, és már kipróbálhatja: mindig más funkció jön rá elő
Intelligens gombbal tervezi bővíteni a Chrome böngésző felületét a Google.
Intelligens gombbal tervezi bővíteni a Chrome böngésző felületét a Google.
A Facebook egyik hasznos szolgáltatása, hogy figyelmeztet ismerőseink születésnapjára. Az alábbi Chrome-bővítménynek köszönhetően nem is kell fellépnünk a Facebookra, hogy tudjuk, mikor és kit illik köszöntenünk.
A kiberszakértők február elején lettek figyelmesek arra, hogy a rendszerekbe észak-koreai hackerek szivárogtak be, de az akció szerintük már sokkal hamarabb elkezdődött.
Elkezdődött a 2022-es Formula–1-bajnokság, immár a 73. szezon. Idén a Chrome és az Android is megjelenik a rajtnál, sőt végigkíséri a versenyeket.
Világszerte több milliárdan használják valamely eszközükön a Google böngészőjét. Ők egyre több támadásra számíthatnak – figyelmeztet a Chrome biztonsági csapatának vezetője.
Microsoft, Apple, Google és Mozilla – a saját böngészővel rendelkező vállalatok most együtt dolgoznak annak érdekében, hogy javítsák a felhasználók netes élményeit.
Új módszert fejlesztett a Google a Chrome (és a Chromium-származékok) teljesítményének javítására, a memória és a CPU terhelésének csökkentésére.
A PDF-fájlok olvasása és szerkesztése két különálló dolog, az utóbbihoz pedig általában telepíteni kell valamilyen programot. Ezt a nehézséget szünteti meg egy remek bővítmény, amit a Chrome és az Edge böngészőkhöz lehet hozzáadni.
Az Adobe mostantól lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy alapvető szerkesztéseket hajtsanak végre a böngészőben a PDF-fájlokon.
A Google egyre jobban bevonja más szolgáltatásait Chrome böngészőjébe. A legújabb fejlesztés azt célozza, hogy az új lap megnyitása kedves emlékeket idézzen fel.
Nem elég, hogy a böngészője nem Chromium-alapú, most még a Google keresőtől is megvonná az alapértelmezett státuszt a Mozilla.
A fejlesztéssel az ujjunk tájékára kerül a témához kapcsolódó összes találat, így könnyebb váltogatni köztük.
Az egyik legnépszerűbb böngésző a gyorsítótárat hívná segítségül, hogy a bezárt lapot szinte azonnal visszahozza.
Az egyszerűsítés volt a Google célja, amikor úgy döntött, a Chrome böngésző nem mutatja majd a weboldalak teljes címét a felhasználóknak. Azóta bebizonyosodott: a csalók örülhettek legjobban. A Google belátta, ezért változtatott.
Immár trükközés nélkül, a Chrome böngésző alapfunkciójaként van rá lehetőség, hogy kiemeljünk egy számunkra fontos részt a weboldalon, amit linkként bárkinek elküldhetünk.
A gyökerüknél fogva orvosolná a weblapok gyermekbetegségeit a két legnépszerűbb böngésző fejlesztője. A munka eredménye az általános internetes élmény során is érezhető hatással lehet.
Azok a felhasználók, akik az Apple eszközein a Safarit, a windowsos számítógépen pedig a Chrome böngészőt használják, mostantól egyetlen gombnyomással szinkronizálhatják a két szoftverben tárolt jelszavaikat.
A rendes frissítési ütemtervtől eltérően, soron kívül javították a Chrome böngészőt a Google szakemberei, miután két olyan sebezhetőséget is találtak benne, amelyeket a kiberbűnözők is kihasználhatják. A szoftver új változatát a felhasználóknak is telepíteniük kell.
A Chrome böngésző fejlesztése egy állandó feladat a Google számára, a cég új funkciókkal is szívesen kísérletezik. Az egyiknek viszont aligha örülnének a felhasználók, ha megvalósulna.
Új funkción dolgozik a Google, hogy megkönnyítse azok dolgát, akik több böngészőablakot is nyitva tartanak egy időben.