#Csötönyi Sándor

MTI Sport

Csötönyi bekerült a boksz büróba

Csötönyi Sándort, a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) elnökét újra beválasztották a nemzetközi szövetség európai szekciójának (EUBC) végrehajtó bizottságába, illetve háromfős vezető testületébe, a büróba, s emellett elnyerte az EUBC technikai és versenybizottságának elnöki posztját is.

MTI Sport

Kokó Csepel díszpolgára lett

Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöke, Laurencz László kézilabda mesteredző, valamint Kovács István, az egyetlen magyar szabadfogású birkózó világbajnok is megkapta szerdán Csepel díszpolgári címét.

hvg.hu Sport

Schobert Norbi szerint őt is átverte az egykori bokszvilágbajnok

A kedden, kommandósok által őrizetbe vett Csábi Bettinát, az egykori bokszvilágbajnokot 243 milliós adócsalással vádolják. Schobert Norbert a Tv2 Tényeknek elmondta, hogy egykor őt is átverték, Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke szerint viszont a sportolónő ártatlan.

MTI Sport

Jól halad Csötönyi sportdiplomáciai karrierje

Komoly magyar sportdiplomáciai siker született a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) Kazahsztánban zajló tisztújító kongresszusán, ahol Csötönyi Sándort, a magyar szövetség (MÖSZ) elnökét beválasztották a végrehajtó bizottságba.

MTI Sport

Magyar siker a boksz Eb-n: arany, ezüst, bronz

"Elégedett vagyok a csapattal, amely egyértelműen a várakozásokon felül szerepelt, két érmet vártunk és még két pontszerzőt, ezzel szemben három dobogósunk volt, s még két emberünk a nyolc között" - nyilatkozta az MTI-nek Kovács László szövetségi kapitány vasárnap reggel, a moszkvai ökölvívó Európa-bajnokság fináléinak másnapján.

Szijjártónak köszönte meg a szlovák miniszterelnök, hogy összekötötte az oroszokkal

Szijjártónak köszönte meg a szlovák miniszterelnök, hogy összekötötte az oroszokkal

7 ezernél több új fertőzöttet találtak, elhunyt 146 beteg

7 ezernél több új fertőzöttet találtak, elhunyt 146 beteg

Koronavírus: 6369 fertőzöttet találtak, 143 ember elhunyt

Koronavírus: 6369 fertőzöttet találtak, 143 ember elhunyt

Agysérüléstől az izmok elsorvadásáig – Magyarországon is egyre több volt Covid-beteg szorul rehabilitációra

Agysérüléstől az izmok elsorvadásáig – Magyarországon is egyre több volt Covid-beteg szorul rehabilitációra

Túlélési praktikák szülőknek a karantén idejére - Fülke podcastunkban Szél Dávid pszichológus

Túlélési praktikák szülőknek a karantén idejére - Fülke podcastunkban Szél Dávid pszichológus

Az osztrák kormány és a szerencsejáték-óriáscég közös botrányától hangos Ausztria

Az osztrák kormány és a szerencsejáték-óriáscég közös botrányától hangos Ausztria

Nem lesznek misék a fővárosi templomokban

Nem lesznek misék a fővárosi templomokban

Ez a különleges pillangó egy elszáradt falevélnek álcázza magát

Ez a különleges pillangó egy elszáradt falevélnek álcázza magát

A címlapról ajánljuk