Vegyi anyag okozott tüzet egy pesterzsébeti panelben
Egy tízemeletes panelházban keletkezett tűz, személyi sérülés nem történt.
Egy tízemeletes panelházban keletkezett tűz, személyi sérülés nem történt.
95,1 millió forintért vette vissza a csepeli önkormányzat a Kis-Duna melletti volt napközis tábor területét, amelyre 2006-ban még 344 millió forintért adtak el és amire lakóparkot terveztek.
A II. Rákóczi Ferenc úton történt robbanást követően egy idős asszony meghalt, három embert még keresnek.
Felsővezeték-karbantartást végeznek a Boráros tér és Csepel között, ezért a hétvégén pótlóbuszok fognak járni a HÉV helyett.
Már negyven éve olyan közlekedési fejlesztések sorát tervezték Budapesten, amelyek még mára is csak nyomokban valósultak meg. A BKK megjelenésével elindult javulás mintha megtorpant volna, de a szakemberek szerint a legnagyobb gond, hogy nincs átfogó közlekedési stratégiája a fővárosnak.
A harmadosztályú Csepel-Fradi 2-n majdnem annyian voltak, mint az egész NB I-es fordulóban.
Úgy rabolt ki három férfi hétfő hajnalban egy csepeli ékszerboltot, hogy autóval szakították ki a falát. Két embert elkaptak a rendőrök, és az ügyészség kezdeményezte az előzetes letartóztatásukat. A harmadik embert még keresik.
Egy csepeli plázában lévő ékszerüzletet rabolt ki két férfi hétfőn hajnalban.
A főváros és a kormány hajlik rá, hogy megszüntesse a csepeli HÉV-et, és hogy a 2024-es olimpiai pályázathoz kapcsolódóan a villamoshálózatot fejlessze a dél-pesti agglomerációban. Mivel a HÉV-ek átkerülnek a MÁV-hoz, a létük általában is veszélybe került.
Lehmann Viktor felesége már hónapokkal ezelőtt kiutazott, a Jobbik csepeli elnöke a múlt héten ment utána – írta névtelen forrásokra hivatkozva a Csepel.info. A politikust állítólag a szokottnál is gyakrabban támadták a pártban vélt zsidó származása miatt.
Három személyre lőtt egy férfi Csepelen, aki ellen már el is indult az eljárás.
Ha tényleg olimpiát rendezne Budapest, a tervek szerint felszámolnák az 1912 óta működő csepeli HÉV-et, és helyette villamos közlekedne. A Boráros térről induló síneket felszednék a Duna-parton, az új, 7-es villamos pedig a 2-es meghosszabbításaként járna a Közvágóhídtól. Egyebek mellett ez is szerepel az olimpiarendezéshez szükséges mestertervben, amelyről szerdán szavaz a Fővárosi Közgyűlés – írja a VS.hu.
Teljesen átalakulhat a Csepel-sziget és a soroksári Duna-ág környéke, ha 2024-ben Budapesten rendezik az olimpiát. De nemcsak a déli városrészre hatna az olimpiai városrendezés: a városligeti műjég helyére strandröplabdapályát, a Kossuth térre íjászversenyeket, az Északi összekötő híd mellé velodromot álmodtak.
Sándor Mária pénzbírságot vált ki a közmunkával, ma délelőtt már a csepeli strandra ment be dolgozni.
Hűtlen kezelés miatt nem jogerősen hárommillió forintos pénzbüntetésre ítélte kedden a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság Szenteczky Jánost, a fővárosi MSZP alelnökét, a párt csepeli elnökét és frakcióvezetőjét. A politikus az MTI-nek megerősítette a hírt, és azt mondta: fellebbezésben fejti ki az álláspontját az ügyről.
A Kvassay hídnál egy éjszakai baleset miatt megrongálódott az útpálya, és a javítás idejére lezártak egy sávot a Csepelről befelé vezető oldalon, emiatt nagy a torlódás a város felé.
Busz és autó ütközött péntek délelőtt Csepelen, a balesetben hatan megsérültek – közölték a katasztrófavédelemtől.
Naplemente a gyártelepen, próbatermek egy II. világháborús bunkerben, biciklivel hajtott szellőzőberendezés és az utókornak megmaradt figyelmeztető táblák – a brit Jessica Dolby vezetésével indult, és a Zorall turnébuszában ért véget a PLACCC Fesztivál legutóbbi programja. Közben pedig feltérképeztük a Csepel Műveket.
Azbesztes palakerítés határolja egy csepeli óvoda udvarát, ahol a gyerekek nap mint nap játszanak. A szülők hiába szóltak többször, hogy az egészségre ártalmas anyagot sürgősen el kellene távolítani, új kerítés csak nem épült. Most viszont áttörés következett be: amikor jeleztük, hogy odamennénk terepszemlére, kiderült, „az új városvezetés” épp most akarta megcsináltatni. Bár szerintük nem porzik, és ezért valójában nem is veszélyes az azbesztpala.
A Csepeli Munkásotthon egyszemélyi kurátora lett a fideszes Németh Szilárd – írja a Népszabadság, amely szerint a rezsibiztos így megszerezte a helyi ellenzék utolsó találkahelyét.