#Debrecen


Kifizetné a debreceni alvállalkozókat az Arcadom
 

Kifizetné a debreceni alvállalkozókat az Arcadom

Az Arcadom Zrt. a debreceni 2-es villamosvonal pályaépítési munkálataiban résztvevő alvállalkozóknak minden olyan munkát kifizet, amelyek az önkormányzat által megkövetelt minőségben és határidőre készültek el és erről elismerő teljesítési igazolást tudnak bemutatni - közölte a cég.

MTI MTI




Jogsértések nehezítik a debreceni villamosépítkezést
 

Jogsértések nehezítik a debreceni villamosépítkezést

A debreceni 2-es villamosvonal pályaépítését végző háromtagú konzorcium vezető tagvállalata, az Arcadom Zrt. munkatársai március 2-án jogsértő módon magukkal vitték a projekthez tartozó iratokat - mondta el Miklóssy Ferenc, a konzorciumi tag Keviép Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn. Hozzátette: ezért visszavonták a cég vezetői jogát.

MTI MTI


CT-vel vizsgálják a múmiákat Debrecenben
 

CT-vel vizsgálják a múmiákat Debrecenben

A debreceni Kenézy kórházban vizsgálták meg a helyi Déri Múzeum óegyiptomi múmiáit, mégpedig az egyik legkorszerűbb képalkotó diagnosztikai berendezéssel, annak reményében, hogy számos új információt derül ki a múmiákról.

MTI MTI

Villamosdesign már van, új pálya még nincs Debrecenben
 

Villamosdesign már van, új pálya még nincs Debrecenben

Tárgyalásokat kezdett az önkormányzat a 2-es villamos pályáját építő fővállalkozóval, hogy megoldják az alvállalkozók problémáit. Az ígéretek szerint hétfőn folytatják a munkát. Közben véget ért a szavazás az új villamosok külsejéről: a legtöbben arra voksoltak, hogy főnixmadár díszítse a spanyol gyártótól érkező járműveket.

dehir.hu dehir.hu

Senkit sem érdekel az Arany Bika
 

Senkit sem érdekel az Arany Bika

A debreceni Arany Bika szálloda annak ellenére sem érdekel egyetlen befektetőt se, hogy a tulajdonosa már csak 1,35 milliárd forintot kér érte, miközben a hotel induló ára 2,1 milliárd forint volt.

hvg.hu hvg.hu

Baj van a debreceni 2-es villamos pályájának építésével
 

Baj van a debreceni 2-es villamos pályájának építésével

Több százmillió forinttal tartozik alvállalkozóinak a debreceni 2-es villamos pályáját építő ATK Konzorcium – írja a dehir.hu. Kósa Lajos polgármester a legutóbbi közgyűlésen azt mondta, hogy amíg az ATK nem rendezi a számlákat, nem módosítanak a május végi átadási határidőn, amit jelen állás szerint valószínűleg nem tud tartani a fővállalkozó.

dehir.hu dehir.hu

Kósa önkormányzata félmilliárdot fizet vissza az EU-nak, mert szabálytalankodott
 

Kósa önkormányzata félmilliárdot fizet vissza az EU-nak, mert szabálytalankodott

Debrecennek 500 millió forintot kell visszafizetnie az Európai Uniónak, miután szabálytalanságot tártak fel egy szennyvízberuházás kivitelezésénél. Az utólagos vizsgálat szerint a csatornázási munkák egy része nem szerepelt az eredeti pályázatban, és a kérdéses területre közbeszerzési pályázatot sem írtak ki - számolt be a Népszabadság.

MTI MTI
  • MTI MTI
  • Népszabadság Népszabadság

Sínre tették Budapesten a debreceni villamost
 

Sínre tették Budapesten a debreceni villamost

Megérkezett pénteken Budapestre az a régi debreceni villamos, amely nosztalgiajáratként közlekedik majd a fővárosban. A sárga járművet tréleren szállították Hajdú-Bihar megyéből a Baross kocsiszínbe, ahol egy segédrámpa segítségével tették sínre.

hvg.hu hvg.hu





Budapesten turnézik a debreceni villamos
 

Budapesten turnézik a debreceni villamos

Trélerre rakták csütörtök délután és Budapestre szállítják az egyik régi villamost Debrecenből. Az FVV típusú szerelvény egy ideig nosztalgiajáratként közlekedik majd a fővárosban. A sárga villamos 1983-ig Budapesten járt, utána vitték le Hajdú-Bihar megyébe.

hvg.hu hvg.hu


Nem találtak bombát a Debreceni Egyetemen
 

Nem találtak bombát a Debreceni Egyetemen

Nem találtak robbanóeszközt a Debreceni Egyetem főépületében, amelyet robbantással fenyegetett egy ismeretlen kedd délután. A rendőrség kiürítette az épületet, majd szakértőkkel és bombakereső kutyákkal vizsgálta át.

MTI MTI