Dell-Microsoft: formálódik a világ legnagyobb felvásárlása
Úgy fest, Bill Gates kinézte magának a Dellt, sok pénzzel beszállna ugyanis abba társaságba, amelynek célja a Dell felvásárlása.
Úgy fest, Bill Gates kinézte magának a Dellt, sok pénzzel beszállna ugyanis abba társaságba, amelynek célja a Dell felvásárlása.
A HP és az IBM a szerverpiac közel hatvan százalékán osztozik. A Dell volt az egyetlen nagy gyártó, amelyik a második negyedévben növelni tudta a részesedését - írja a Computerworld.
A gyenge kereslet és a táblagépek - mint például az Apple iPad vagy a Samsung Galaxy Tab - sikere miatt csökkentek a globális PC-eladások 2011 első negyedévében.
A múlt heti okostelefon-konferencia kapcsán már írtunk az Android rendszer térhódításáról az okostelefonok között, hazánkban és világszerte egyaránt. Szakértők állítják: 2011 az Android éve lesz.
A hardvergyártó 820 millió dollárért felvásárolt egy adattárolással foglalkozó céget. A két vállalat közös bejelentése szerint a dinamikusan növekvő cloud computing piacot akarják megcélozni.
A Dell Inc. számítógépgyártó konszern zárt részvénytársasággá alakul tőzsdei kivásárlás keretében a cég alapítója, Michael Dell, a Silver Lake befektető társaság és a Microsoft Corp. közreműködésével - írja a The Wall Street Journal üzleti napilap All Things Digital blogja.
Az elkövetkezendő években várhatóan folytatódó okostelefon-piaci erősödés ellenére a Dell kiszáll az iparágból.
A Dell a régióban továbbra is az öt stratégiailag legfontosabb ország közé pozícionálja Magyarországot, üzleti tervei között pedig Magyarországi vezető helyének megerősítése és a piaci részesedés további növelése szerepel.
A Microsoft, a Dell, az Ebay első embere és más IT-nagyágyúk elméletileg az új üzleti modellekről, az adatvédelemről illetve az IT-iparág jövőjéről vitáztak. Gyakorlatilag az IT-elit önmagát ünnepelte San Franciscóban a Web 2.0 Summit konferencián. Az internet újraéledésével minden, ami zene, zaj vagy zajcsillapítás, húzóágazat lesz a közeljövőben, melyben a felhőalapú adattárolás és az ebből adódó kontroll jelent aranybányát.
Majdnem megháromszorozta nyereségét az amerikai számítógépgyártó, a Dell az első negyedévben, miután a társaság csökkenteni tudta alkatrészeinek árát, nőtt a vállalati vásárlók kereslete és nőtt a jövedelmezőbb termékek értékesítése - közölte a Dell amerikai idő szerint csütörtök este.
A szakértők által vártnál jobb, a tavalyihoz képest több mint kétszer nagyobb negyedéves adózott eredményt ért el az idei harmadik negyedévben a Dell számítógép gyártó, mert a cégek több pénzt fordítottak elöregedett gépeik cseréjére.
A Dell gyár arra figyelmeztetett, hogy szerverekbe szánt egyes alaplapjait egy hardveres trójai vírussal együtt szállították le a megrendelőknek – értesült a New Scientist tudományos magazin.