Egy főváros, ahol több helyen is fürödhetünk a Dunában
Nem, nem Budapestről van szó.
A védmű tervezői a partmenti nyomvonalat javasolják, de még nincs döntés arról, hol is fog állni a mobilgát.
A Lánchíd alatt az egyik repülő futóműve beleért a Dunába, videó
A Gubacsi híd Pesterzsébet felőli hídfőjénél a tűzoltóknak kell kihúzniuk egy kocsit a vízből – közölte a katasztrófavédelem.
A szokatlanul erős szél is hozzájárult ahhoz, hogy a vasárnapi futás Duna-parti frissítőpontjainál a folyóba kerültek a műanyag poharak. A szervezők vasárnap és hétfőn összeszedték a szemetet, motorcsónakot is béreltek a munkálatokhoz.
Mintegy ötezer ember ingyenesen utazhat a Dunán vasárnap délelőtt felvonuló 23 hajón, amivel elindul az idei dunai hajózási szezon - mondta a rendezvényen Völner Pál, a Magyar Hajózási Országos Szövetségének (MAHOSZ) elnöke, Budapesten.
Megtalálták a pénteken Dömsödnél a Dunában eltűnt fiatal holttestét - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A rossz látási viszonyok miatt este felfüggesztették a Dunában eltűnt fiatal keresését Dömsödnél – közölték a katasztrófavédelemtől.
A Dunába borult egy csónak Dömsödnél péntek délután, egy fiatal eltűnt a vízben, tűzoltók, búvárok indultak a keresésére – közölték a katasztrófavédelemtől.
Martin Filko húsvéthétfőn borult fel kétszemélyes kajakjával Pozsonynál. Hetek óta keresték, a holtteste szerdán került elő.
Olajos szennyeződés folyt a Kis-Dunába Esztergomban, amit végül zsilippel és homokzsákokkal akadályoztak meg. Egyelőre nem tudni, mi okozta a szennyezést.
Egy jövőre elkészülő magyar sci-fiben egyszerűen kiszárad a Duna. Már a trailer is olyan nyomasztó, hogy inkább bele sem merünk gondolni.
A 36 éves Martin Filko kajakozás közben esett a vízbe Pozsonyban hétfő délután, azóta sem találják.
Szabó János néhai rendőr zászlós holttestét a Dunából húzták ki 1995 júliusában. Először azt mondták, hogy tarkón lőtték, később már az volt a hivatalos álláspont, hogy a Dunába fulladt, és egy hajócsavar okozta a sérülését. A nyomozást 1997-ben zárták le, majd tavaly decemberben újranyitották az aktákat. A megölt rendőr két egykori kollégája a Magyar Nemzetnek beszélt a bűncselekményről.
A hivatalok még mindig nem találtak megoldást a Margit híd 2011-es felújításakor talált emberi maradványok méltó eltemetésére. Többségük zsidó volt, és biztos, hogy a nyilasterror áldozatairól van szó – írja a szerdai Népszabadság.
Egy négy országra vonatkozó vizsgálatban az Európai Számvevőszék megállapította: a 2009-es folyókezelési tervekből hiányzott az ambíció, és rosszul célozták be a nem megfelelő minőségű vizek kezelésére hozott intézkedéseket.
Előbukkant a Dunából a budai Raul Wallenberg rakpartnál az Ínség-szikla, ami csak alacsony, körülbelül 95 centiméteres vízállás alatt látható. Az Országos Vízjelző Szolgálat adatai szerint a Duna vízállása hétfő délben Budapestnél 66 centiméter volt.
A Dunában találták meg Budapesten annak a fiatal kémiatanárnak a holttestét, aki még novemberben tűnt el egy szalagavató után. Vizsgálják, mi történhetett a 30 éves férfival – írja a Blikk.
Beborult a Dunába két csónakban ülő férfi, akik közül az egyiket egy arra járó szabad napos tűzoltó ki tudta menteni, a másik férfit még keresik.