szerző:
hvg.hu

A Dunában találták meg Budapesten annak a fiatal kémiatanárnak a holttestét, aki még novemberben tűnt el egy szalagavató után. Vizsgálják, mi történhetett a 30 éves férfival – írja a Blikk.

Az egyik budapesti két tannyelvű szakközépiskolában tanított kémiát a fiatal. Tanítványai és kollégái na­gyon kedvelték. Semmi sem utalt ar­ra, hogy gondjai lennének, spor­tos életet élt, félmaratonokat fu­tott, karrierje felfelé ívelt.

November végén egy szalagavatón vett részt, majd egy taxit hívott zuglói lakásához, és az Üteg utcába vitette magát. Ezután nem tudni, mi történt vele. Szinte az egész ország összefogott, hogy megtalálják, diákjai és iskolája az interneten kértek segítséget.

A Blikk utolérte a férfi testvérét, aki elmondta: az ünnepek alatt kapták a tragikus hírt a rendőrségtől, de egyelőre ők sem tudják, baleset, vagy valami más történt-e. Az ügyet a Szombathelyi Rendőrkapitányság vizsgálja közigazgatási eljárásban.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Traumák, amerikai kaland, David Bowie – itt egy vadonatúj Ivan & The Parazol-klip

Még mindig rengeteg nyugdíjas pénzét hozza a postás

Íme a Samsung eddigi legizgalmasabb telefonja: májustól kapható az összehajtható Galaxy Fold

Új törvény jön, repülhet, aki a munkahelyi gépén facebookozik, letöltöget, filmet néz

Ingyen van: innen már le is töltheti a vadonatúj Galaxy S10-ek háttérképeit

Érmékre kerülnek a klasszikus magyar mesék hősei, Pom Pom az első