Zavarodott bácsi szórhatta a Dunába a 130 ezer eurót
A bécsi rendőrség szerint nem bűncselekményből származik a Duna-csatornában talált 130 ezer euró.
A bécsi rendőrség szerint nem bűncselekményből származik a Duna-csatornában talált 130 ezer euró.
Százezer eurónál is több pénzt találtak Bécsnél a Dunában. Egyelőre senki nem jelentkezett a zsákmányért és a rendőrség sem sejti, hogy miként kerülhetett a folyó fenekére a hatalmas összeg.
Befejezték Budapesten a 2013-ban indított csatornaépítést. Összesen 240 kilométerrel bővítették a hálózatot a főváros olyan részein, ahol korábban nem volt csatorna. 34 milliárd forintba került a beruházás, a főpolgármester szerint 20 ezer család élete vált komfortosabbá.
Egy férfi anyaszült meztelenül vetette magát a Dunába Szigetszentmiklósnál egy szülinapi bulin. Miután térdig az iszapba süllyedt, barátai sehogy sem tudták kihúzni, végül a rendőröknek sikerült.
Jövő szerdára körülbelül 30 centiméterrel fog emelkedni a vízszint a hét elején lehulló csapadék miatt – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az M1-en pénteken. Siklós Gabriella emlékeztetett, hogy az itthoni folyók vízszintje a hosszú ideje tartó hőség miatt nagyon alacsony, a Tiszán, a Dunán és a kisebb folyókon is már sokfelé megközelíti a vízállás a valaha mért legkisebb szintet.
Akadozik a vízi közlekedés, az uszályoknak át kell rakodniuk a gázlóknál. De arra azért nem kell számítani, hogy előbukkan az Erzsébet híd és a Szabadság híd közötti "ínségszikla", ez ugyanis 95 cenitméteres vízállásnál történik meg. Ilyen szárazság utoljára 2003-ban volt, gondok vannak a Tiszán is.
Az újpesti hadikikötőben két 110 tonna teherbírású hídkompot állítanak össze. A pontonokat a tűzijáték előtt két-három órával vontatja a helyszínre a honvédség.
Július 22-én vetette ki a víz Budafoknál a 30-40 éves férfi holttestét. A bal karján egy 18 centiméteres "Angyalföldi" feliratot visel.
Mivel azonosításra alkalmas tárgyak nem voltak a Dunában talált férfi holttest közelében, nadrágjával próbálják azonosíttatni a rendőrök. Az elhunyt férfi korát is csak hozzávetőlegesen tudták megbecsülni.
A német tolóhajó hat bárkát tolt maga előtt, amikor Nyergesújfalunál zátonyra futott. A hat hajóból kettő léket kapott és süllyedni kezdett. A Nemzeti Közlekedési Hatóság a Duna érintett szakaszán teljes hajózási zárlatot rendelt el.
Megégett testének nagy része, így kerülhetett a Dunába egy férfi a főváros XXII. kerületében.
Egy biztonsági őr csónakba szállt csütörtökön, és azt kiabálta, hogy öngyilkos lesz. A rendőrök Győrzámolynál próbáltak kapcsolatba lépni vele, de végül nem tudták lebeszélni szándékáról.
A 241 természetes fürdőhely közül csak néggyel voltak gondok, ezek a Tisza és a Duna mentén találhatók.
Beszorult a Duna vizében lévő kövek közé annak a férfinak a lába, akit végül tűzoltólétrán menekítettek ki. Kalandos történet Budapestről.
A Margitszigetnél a megáradt Dunába csúszott kedden egy 60 éves nő, akit egykilométeres sodródás után tudott kimenteni a vízirendészet - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Nagyon sok eső esett az elmúlt napokban, több folyó vízszintje emelkedik. A Murán kedd estére árhullám is kialakulhat, harmadfokú készültséget rendelhetnek el. A Rábán sokáig nagyon magas vízállásra kell számítani. A Duna az osztrák szakaszon napok óta árad, de Budapesten, úgy tűnik, nem éri el a vízszint azt a mértéket, hogy el kelljen rendelni az elsőfokú készültséget.
Árhullámok várhatók több magyarországi folyón a következő napokban lehulló eső hatására – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság csütörtökön.
Hat országon, köztük Magyarországon át vezető folyami utat fotózott be a Google. Már indulhat is a virtuális túrára, íme a méltóságteljes Duna.
Vasárnap délelőtt még azt hitték, hogy olaj vagy olajszármazék okozhatta az 500 méteres szennyeződést, amelyet Kisoroszinál észleltek a Dunán, hétfő délutánra azonban kiderült, hogy moszatot vagy algát tartalmaz az óriási folt.