Rejtélyes folt lebeg a Dunán
Kisoroszinál egy mintegy ötszáz méteres folt lebeg a víz tetején, de egyelőre nem tudni a szennyeződés összetételét.
Kisoroszinál egy mintegy ötszáz méteres folt lebeg a víz tetején, de egyelőre nem tudni a szennyeződés összetételét.
Péntek délután mentették ki Dunából a 46 éves asszonyt, akit többen is vízi hullának néztek. A mentők kórházba szállították.
Kedden 18 órakor megszűnik az elsőfokú árvízvédelmi készültség a Dunán és a Lajtán, az elmúlt 24 órában sehol nem volt számottevő csapadék.
Árad a Mosoni-Duna, 18 órakor lezárták a Móricz Zsigmond rakpart alsó részét.
Eddigi legnagyobb tokhalvédelmi projektjét indította el a Természetvédelmi Világalap a héten a világ egyik legveszélyeztetettebb állatcsaládja, a tokfélék megmentésére.
Ister-Granum EGTC. Elég rejtélyesen hangzik. Az talán már valamivel többet mond: termelői közösség a magyar-szlovák határ mentén. Most közös kiadványban mutatják be értékeiket.
Az első híd a romániai Turnu Magurelet és a bolgár Nikápolyt (Nikopol), a második a román Calarasit és a bolgár Szilisztrát (Silistra) kötné össze. Jelenleg két Duna-híd teremt közúti kapcsolatot a 470 kilométer hosszúságú folyami határszakaszon Románia és Bulgária között.
Egy hónapja az eltűntek között tartották nyilván Csordás Ilonát, azaz Plexit. A Blikk értesülése szerint az ő holttestét emelték ki a Dunából október elején. Négy éve már megkísérelte az öngyilkosságot, a hírek szerint viszonya volt Fenyő Miklóssal.
Vasárnap este hat órától már se a Dunán, se a Rábán nincsen érvényben árvízvédelmi készültség. A regionális vízügyi igazgatóság tájékoztatása szerint mindkét folyón további jelentős apadást várnak a következő 24 órában.
Várhatóan az első fokú készültség szintje fölé emelkedik a Duna vízállása Nagybajcsnál a péntek délutáni óráktól, miután az elmúlt 72 órában jelentős mennyiségű csapadék hullott a folyó ausztriai szakaszán - közölte honlapján az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.
Egy 45-60 év körüli, kecskeszakállas férfi holttestét vetette ki a víz Mohácsnál. Mivel nem voltak nála iratok, a rendőrség a lakosság segítségét kéri az azonosításhoz.
Egy fiatal férfi hétfőn a Parlament közelében próbált véget vetni az életének. Egy arra járó vízibusz legénysége mentette ki.
2013 szeptemberében zavart állapotban a Dunába sétált egyéves kisfiával egy asszony, majd vele együtt a víz alá merült és elengedte a gyermeket, aki meghalt. Az anya ellen vádat emeltek.
Szlovákiából érkező orvhalászokat fogtak el a magyar rendőrök Rajkánál, a Duna határszakaszán - tudatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
Túl sok a víz a Dunában, a Hajógyári-szigeten nem állnak meg a hétvégén a D13-as hajók.
A Dokk diszkó két biztonsági őrét tartották felelősnek egy 21 éves fiatalember haláláért. A Fővárosi Főügyészség azonban megszüntette az eljárást a 2011. decemberi haláleset ügyében.
A készültségi szinthez közeli vízállással tetőzhet a Duna Győr közelében. A szakemberek 440 és 470 centiméter közötti csúcsra számítanak.
Az Európa legnépszerűbb folyójának számító Duna menti legmeggyőzőbb városokat listázta a brit Telegraph, három magyar település is köztük van.
Európa második legnagyobb folyójában mára több a műanyaghulladék, mint az ebihal.
Az ORFK közlése szerint a vízi közlekedési szabályok megsértése miatt indult eljárás egy a Dunán péntek este elsodródott hajó ügyében.