#Duna

Árvíz: átszakadt a gát a Veránka-szigeten
 

Árvíz: átszakadt a gát a Veránka-szigeten

Átszakadt a gát szerdán a Duna Baja feletti szakaszán fekvő, Gemenchez tartozó Veránka-szigeten, a víz elárasztott csaknem 200 hektárt – mondta Sipos Sándor, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. erdőgazdálkodási és műszaki igazgatója. Az ár lakott területet nem veszélyeztet.

MTI MTI

Óránként másfél centit is aphat a Duna Fejérben
 

Óránként másfél centit is aphat a Duna Fejérben

Jelentősebb apadás tapasztalható a Duna Fejér megyei szakaszán, óránként 1-1,5 centimétert is csökkenhet a vízszint – mondta a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Fejér megyei szakaszmérnökségének vezetője szerda reggel. Kiss Jenő szerint az adonyi vízmérce 7 órakor 731 centimétert mutatott, miközben a tetőzés 766 centinél volt. Ercsi hajóállomásnál a folyó 765 centiméterrel tetőzött, most 723 centinél áll.

MTI MTI

A nyúlgát is lehet szép, ha jön a rekordárvíz
 

A nyúlgát is lehet szép, ha jön a rekordárvíz

Az elmúlt bő egy évtizedben harmadszor fenyegeti az áradás Bátát, amely talán az utolsó kritikus pont a dunai árvíz levonulása során. A védekezéshez nagy erőket mozgósítottak, és hétfőn még Orbán Viktor is tiszteletét tette. A rohammunkában épülő gát elvileg készen várja a tetőzést, de az alacsonyan fekvő házak kertjében szinte mindenhol áll a víz. Mire az árvíz az alsó-Dunára ért, alábbhagyott az önkéntesek lelkesedése, viszont a honvédség végre megmutathatja, mit tud.

Kovács Áron Kovács Áron

A Duna holnap megúszhatja a zivatarokat
 

A Duna holnap megúszhatja a zivatarokat

Záporok továbbra is lehetnek a Duna magyarországi szakaszán, de már csak kisebb valószínűséggel alakulhatnak ki zivatarok szerdán - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

MTI MTI


Úszó zongora, mobil vécé, átázott homokzsák – ki fog eltakarítani az árvíz után?
 

Úszó zongora, mobil vécé, átázott homokzsák – ki fog eltakarítani az árvíz után?

Mi lesz a sok százezer fertőző homokzsákkal? Ki segít az eltakarításban? Mennyiből lehet helyrehozni a feltörő víz miatt végleg gallyra ment szennyvízhálózatot? – az áradás elvonulásával már ilyen kérdésekkel küzdenek a Duna felső szakaszán élők. Az egyik polgármester utólag kéri számon a hiányos tájékoztatást, egy szentendrei fogadóban a szállóvendégek takarítanak lelkesen, a megértő menyasszony nem bánja az elmosott esküvőt. Körkép ár után.


Árvíz: elkezdték a kárfelmérést Szlovákiában
 

Árvíz: elkezdték a kárfelmérést Szlovákiában

Kedden délután gyakorlatilag a Duna egész szlovákiai szakaszán folyamatosan apadt a folyó. Megkezdték az árvízkárok felszámolását: bár pontos számok még nincsenek, a hatóságok szerint a károk mértéke nem különösebben nagy.

MTI MTI

Több több ezer hektárnyi erdőt öntött el a Duna
 

Több több ezer hektárnyi erdőt öntött el a Duna

Több mint 22 ezer hektár állami erdőt öntött el az elmúlt napokban a Duna – közölte az Országos Erdészeti Egyesület. A legnagyobb vízzel borított rész a gemenci erdő: az egész területét elöntötte a folyó, de több ezer hektár állami erdő van víz alatt a Szigetközben, a Csepel-sziget térségében és a solti Duna-szakaszon.

MTI MTI


Paksnál tetőzik a Duna
 

Paksnál tetőzik a Duna

Paks térségében tetőzik a Duna, a folyó Dunaföldvárnál kedd délután már apadásnak indult az Országos Vízügyi Főigazgatóság legfrissebb adatai szerint.

MTI MTI

Budapest még nem nyerte meg az árhullámmal folytatott háborút
 

Budapest még nem nyerte meg az árhullámmal folytatott háborút

A következő napokban sem csökkenhet a figyelem, hiszen a Duna áradása miatt a gátak átáztak, a töltések lazák, a megépített védvonalak átnedvesedtek – közölte Pesti Imre fővárosi kormánymegbízott, a főváros védelmi bizottságának elnöke keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

MTI MTI

Budapestnél 44 centit apadt a Duna
 

Budapestnél 44 centit apadt a Duna

Vasárnapi tetőzése óta 44 centimétert csökkent már a Duna vízszintje Budapestnél - derül ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) keddi adataiból.

hvg.hu hvg.hu



Árvíz: Bátán kész az ideiglenes védmű
 

Árvíz: Bátán kész az ideiglenes védmű

Befejeződött az ideiglenes védmű kiépítése a Tolna megyei Bátán, ahol várhatóan szerdán, az eddigi legnagyobb vízállást több mint 30 centiméterrel meghaladó szinten tetőzik a dunai árhullám - közölte a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese kedden a városban.

MTI MTI





Videó: Orbánnak sűrű napja volt hétfőn
 

Videó: Orbánnak sűrű napja volt hétfőn

Orbán Viktor hétfőn az árvíz által veszélyeztetett baranyai településeken folyó védelmi munkálatokról tájékozódott személyesen. A kormányfő Facebook-oldalára videót raktak ki az utazásról.

hvg.hu hvg.hu